A képviselők a mandátumuk lejárta után is kapnak még fizetést

parlament illusztráció

A parlamenti képviselők zsebébe a választások előtti utolsó hónapokban még 926 139,68 euró fog vándorolni. Azok a képviselők is jól járnak, akiknek a 2020-as választások után távozniuk kell a parlamentből, hiszen a mandátumuk lejárta után is kapnak még fizetést.

Erre a célra 821 378 eurót különítettek el. Erről a parlamenti hivatal sajtóosztálya tájékoztatta a TASR hírügynökséget.

Az SZK Nemzeti Tanácsa 2019-ben összesen 5 527 760,76 eurót, a négyéves választási ciklus alatt pedig összesen 15 256 006,09 eurót költött el a képviselők fizetésére.

A parlament weboldalán közölt adatok szerint a képviselők havi alapfizetése jelenleg csaknem 3039 euró. A mandátuma lejárta után kéthavi fizetését kapja meg az a törvényhozó, aki legalább öt hónapig, és legfeljebb öt évig töltötte be ezt a funkciót. Aki több mint öt évig volt képviselő, a mandátuma lejárta után a havi fizetése háromszorosát kapja kézhez. Hogy ki mennyit kap, az egyes állami tisztviselők járandóságairól szóló törvény határozza meg.

A megválasztott képviselőket megilleti az átalánydíjas költségtérítés is. Azok a törvényhozók, akiknek Pozsony megye területén van az állandó lakhelyük, 1824 eurót, a többiek 2128 eurót kapnak ilyen címen

A parlament elnökét és alelnökeit, valamint a parlamenti bizottságok elnökeit és alelnökeit további pótlékok illetik meg. A házelnök nem egész 498 eurós, a négy alelnök fejenként nem egész 332 eurós, a bizottsági elnök csaknem 166 eurós, a bizottsági alelnök pedig csaknem 83 eurós pótlékra tarthat igényt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?