A Kassa-vidéki járásban is felütötte a fejét az afrikai sertéspestis

A Kassa-vidéki járásban is felütötte a fejét az afrikai sertéspestis, amely eddig Szlovákia területén csak a Tőketerebesi és a Nagymihályi járásban fordult elő.

A vírust egy Abaújnádasd határában levadászott vaddisznó tetemében mutatták ki pénteken (január 17.). Ezt Jozef Bíreš, az Állami Állatorvosi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet (ŠVPS) igazgatója erősítette meg a TASR hírügynökségnek hétfőn. A vaddisznót a Hernád vadászterületen terítették le, közel a magyar határhoz. Bíreš szerint az állat Magyarországról jöhetett, ahol az utóbbi időben rendkívül gyakran fordul elő a betegség

A járásban már korábban bevezették a sertéspestis terjedésének megelőzését célzó intézkedéseket, amelyek a sertéstenyésztők mellett a vadászokra is vonatkoznak.

Szlovákia területén először 2019. július 24-én mutatták ki a sertéspestist a tőketerebesi járásbeli Őrös község egyik tenyészetében, közel a magyar határhoz. A vírus a házi sertéseket és a vaddisznókat támadja meg. Szlovákiában eddig nagyjából 50 esetet diagnosztizáltak, a többségük vaddisznó volt.

Házi sertések esetében eddig összesen 11 esetben igazolták a betegség előfordulását. A legutóbbi ilyen eset tavaly augusztusban fordult elő a Tőketerebesi járásban. A biztonsági intézkedések részeként akkor az állatorvosok likvidálták az összes sertést minden olyan községekben, ahol felütötte a fejét a sertéspestis. Intenzív vadászatot hirdettek a vaddisznókra is, hogy az állomány csökkentése által szorítsák vissza a betegség továbbterjedését más régiókba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?