A vaddisznóknál eddig 247-szer, a házi sertéseknél pedig 16-szor mutatták ki a fertőzést Szlovákia területén
381 disznót ölnek le a legenyei tenyészetben
Az afrikai sertéspestis terjedésének megelőzése érdekében ma délelőtt megkezdték abban a tőketerebesi járásbeli gazdaságban az állatok likvidálását, melyben napokkal ezelőtt több sertésnél is kimutatták a fertőzést. A nap folyamán összesen 381 disznót ölnek le. Több, mint valószínű, hogy a gazdaság egy időre lehúzza a rolókat.
Ahogy azt Vojtech Zelvaytól, a kereskedelmi célú gazdaság igazgatójától megtudtuk, a 381 halálra ítélt sertés között 35 koca volt. A likvidálásukat azután rendelték el, miután az Állami Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ŠVPS) ellenőrzése után ebben a tenyészetben is bebizonyosodott a vírus jelenléte. Szlovákia területén ez az első olyan eset, ami egy kereskedelmi célú gazdaságban történt, az előző esetek mindegyikénél kisebb-nagyobb házi tenyészetekben bizonyosodott be a fertőzés jelenléte.
„A likvidátorok kora reggeltől dolgoznak a farmon, a tűzoltók is segítik a munkájukat. Összesen 381 disznót ölnek le. Nem tudjuk, hogyan kerülhetett be hozzánk a betegség, ugyanis a Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal szakemberei szerint is kellőképpen be voltunk biztosítva a vírus terjedése ellen, vagyis minden tőlünk telhető óvintézkedést bevezettünk és be is tartottunk. Én csak arra tudok gondolni, hogy a fertőzés nem a munkagépek vagy a munkások által, hanem inkább a levegőben repkedő rovarokon, bogarakon keresztül jutott be a gazdaságba. Mivel az állomány mindenféle betegség ellen be volt biztosítva, bízunk benne, hogy a biztosító legalább a leölt állatok árát megtéríti. A kár egyébként óriási, azt sem tudjuk, hogy a munkásokat, a takarítást vagy a fertőtlenítést miből fogjuk kifizetni. Reméljük, hogy a kormány időben megteszi a szükséges lépéseket. Azt az ígéretet kaptuk, hogy az állam minket is kárpótolni fog, de többet még én sem tudok. Múlt éven is hasonló helyzet volt nálunk, akkor öt hónapra kellett leállítani a tenyészetet. Azért is kárpótlást ígértek, de máig nem kaptunk egy centet sem. Nem tudom, mi lesz így velünk“ – nyilatkozta az Új Szónak elkeseredetten a gazdaság igazgatója. Mint kiderült, a leölt állatok értéke a negyven ezer eurós összeget is megközelíti. Zelvay elmondása szerint a kocák biztosítva voltak, azokért megközelítőleg 20 ezer eurót kellene kapniuk.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.