A jövő évi költségvetésről tárgyalt a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat

Nagyszombat (Trnava) |

<p>A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat (Nagyszombat megye) képviselő-testülete november 25-i ülésén a kerület 2016. évi költségvetését tárgyalta. Annak ellenére, hogy ilyen fontos dokumentumot kellett elfogadnia &ndash; és ez elgondolkodtató -, a Dunaszerdahelyi és a Galántai járásból csak az MKP megyei képviselői jelentek meg a tárgyaláson. A jövő évi büdzsét a testület kiegyenlített költségvetésként fogadta el.&nbsp;</p>

A költségvetés keretszámaiból kitűnik, hogy a Dunaszerdahelyi és Galántai járásban a fejlesztésekre szánt forrás összhangban van a járások nagyságával és lakosságának létszámával. Abból adódóan, hogy a megye szociális intézményeinek 60 %-a a két járásban található, a szociális kiadásokra szánt tétel is magasabb. A kulturális intézmények esetében ez az arány 40 %, ezért ezen intézmények számának megfelelően jut anyagi forrás a két járásba. A megyei tanácstagok egyeztetése alapján Berényi József megyei alelnök javaslatára plusz forrásként 2016-ban a Csallóközi Múzeum és a Galántai Honismereti Múzeum 35 000 eurót kap.

A megyei képviselő-testület jóváhagyta a kulturális, ifjúsági, sport-, egészségmegőrző és szociális pályázatok feltételeit, témakörönként 30 000 euró összegben. Forró Krisztián, az MKP megyei képviselője indítványozta a támogatási összegek emelését arra hivatkozva, hogy a kormány 2016. január 1-jétől 30%-ra emelte a megyei önkormányzatoknak szánt részadók folyósítását, és a gazdásági növekedés is biztatóan alakul, valamint, hogy más megyék nagyobb összeget különítenek el a kultúrára, a sportra, az egészségügyre és a szociális ügyek támogatására. A képviselő-testület által elfogadott pályázati feltételek alapján a pályázók 2016. február 5-ig nyújthatják be pályázatukat a Nagyszombati Kerületi Önkormányzati Hivatalban.

Bővebb információk a megye honlapján: www.trnava-vuc.sk

Dr. Hájos Zoltán megyei képviselő, az MKP frakcióvezetője

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?