A jegyzőkönyvek felolvasásával folytatódik a Kuciak-ügy tárgyalása

A csalásra még Ján Kuciak hívta fel a figyelmet egy 2017-ben megjelent oknyomozó írásában. Az újságírót a vád szerint ennek az ügynek a gyanúsítottja, Marián Kočner ölette meg. (TASR-felvétel)

A jegyzőkönyvek felolvasásával folytatódik hétfőn a bazini Speciális Büntetőbíróságon (ŠTS) Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolása, valamint az ügyészek meggyilkolásának előkészítése ügyében folyó tárgyalás – közölte Katarína Kudjáková, a bíróság szóvivője.

Az újságíró meggyilkolásának ügyében Marian K. és Alena Zs. bűnösségéről dönt a bíróság. A Speciális Büntetőbíróság eredetileg felmentette őket, de a Legfelsőbb Bírósága tavaly májusban visszaadta az ügyet az elsőfokú bíróságnak. Három határozat jogerőre emelkedett. Miroslav M. és Sz. Tamás 25, A. Zoltán 15 év letöltendő börtönbüntetést kapott.

Maroš Žilinka jelenlegi főügyész, Daniel Lipšic jelenlegi különleges ügyész és Peter Šufliarský volt helyettes főügyész meggyilkolásának előkészülete miatt négy személy – Marian K., Alena Zs., Dušan K. és Darko D. – ellen emeltek vádat. Sz. Tamás ügyét külön eljárás keretében tárgyalták, a bíróság bűnösnek találta a vádlottat. A vádirat szerint Žilinka és Lipšic meggyilkolására 2017 őszén Marian K. adott megbízást, Šufliarský likvidálására körülbelül egy évvel később.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?