A hazai turisták helyét lassan újra átveszik a külföldiek

turizmus
Pozsony |

A szlovákiai turizmusnak továbbra sem sikerült magát visszatornásznia a világjárvány előtti szintre. A turisták száma júliusban 14%-kal maradt el a három évvel ezelőttitől, idén ráadásul jóval többen nyaraltak külföldön, mint tavaly. A jó hír, hogy lassan kezdenek visszaszállingózni a külföldi turisták.

A szlovákiai szállodákat, panziókat és egyéb szálláshelyeket idén júliusban 609 ezer vendég kereste fel. „Ez ugyan nagyjából 25 ezerrel több az egy évvel korábbinál, a turisták száma azonban még mindig nagyjából 100 ezerrel maradt el a világjárvány kirobbanása előtti évhez, 2019-hez képest” – mondta el lapunknak Jana Morháčová, a Statisztikai Hivatal szóvivője, aki szerint a vendégek több mint 1,8 millió vendégéjszakát töltöttek el a turisztikai létesítményekben, egy-egy vendégre így átlagosan 3 éjszaka jutott.

Kevesebb hazai

A Statisztikai Hivatal most közzétett felmérése szerint a belföldi látogatókra ugyan idén júliusban is a teljes látogatottság nagyjából kétharmada jutott, vagyis közülük mintegy 391 ezren szálltak meg a szlovákiai szállodákban és panziókban, ez már azonban 20%-os visszaesést jelent az előző évhez képest. A tavalyi év azonban rekordév volt a belföldi látogatók szempontjából, mivel akkor még sokan ódzkodtak a külföldi utaktól, busás bevételt biztosítva a hazai szállodatulajdonosoknak. Idén azonban jóval többen döntöttek úgy, hogy újra külföldön töltik a nyári szabadságukat, a hazai hegyi túrákat és akvaparkokat a horvát, olasz, görög és török strandokra cserélve le.

Mindezt figyelembe véve azon sem csodálkozhatunk, hogy a hazai turisták száma idén az általuk legkedveltebb régiókban, Zsolna és Eperjes megye üdülőközpontjaiban esett vissza a legnagyobb mértékben, az egy évvel korábbihoz képest több mint a negyedével. Ennek ellenére továbbra is ez a két megye a legnépszerűbb a hazai turisták körében: a júliusban regisztrált 391 ezer hazai turista közül 171 ezren választották Zsolna és Eperjes megyét. A sor végén Nagyszombat megye található, kevesebb mint 29 ezer hazai turistával.

Egyre több külföldi

A jó hír, hogy míg a szlovákiai családok már tömegesen utaztak külföldre, a külföldiek lassan kezdik újra felfedezni Szlovákiát. „Júliusban 218 ezer külföldi látogató vette igénybe a szlovákiai szállodák szolgáltatásait, ami a legjobb adat a koronavírus-járvány kirobbanása óta eltelt nagyjából két és fél évben. A külföldi látogatók száma megduplázódott az előző évhez képest, és már csak a negyedével maradt el a világjárvány előtti értékektől” – állítja Morháčová. A legtöbb külföldi (81 ezer) ismét a pozsonyi régiót kereste fel, a sorban pedig Zsolna (42 ezer) és Eperjes megye (35 ezer) következik. Csak összehasonlításképpen: Nagyszombat, Nyitra és Besztercebánya megyét együttvéve alig 37 ezer külföldi turista választotta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?