A Főügyészség nem ért egyet a Kuciak-gyilkosság ügyének kezelésével

Ján Kuciak-megemlékezés
Pozsony |

A Főügyészség (GP) elfogadja és tiszteletben tartja, hogy a média érdeklődik a Kuciak-gyilkosság részletei, valamint a tettesek és a megrendelő kézre kerítése iránt.

Azzal azonban, amilyen módon jelenleg kezelik az információkat a folyamatban levő vizsgálat kapcsán, egyáltalán nem ért egyet – tájékoztatta a TASR-t a Főügyészség és a Különleges Ügyészi Hivatal álláspontjáról Andrea Predajňová, a Főügyészség szóvivője.

„Annak ellenére, hogy többször is határozottan megkértük az újságírókat, hogy legyenek tartózkodóak az információk kezelésében, a média kihasználta az információkhoz való szabad hozzáférést, és olyan konkrét adatokat, valamint bizonyítékokat hozott nyilvánosságra, mint például a lehetséges elkövetők teljes nevei" – mondta Predajňová.

 

A Főügyészség szerint az információk nyilvánosságra hozásával a médiák egyáltalán nem segítettek a nyomozásban, sőt, „így olyan személyeket is informáltak az ügy állásáról, valamint a már ismert tényekről, akiknek közük lehetett a gyilkossághoz. Ezzel teljesen felrúgták az alapelvet, hogy az előkészítő eljárás nem nyilvános" – mondta Predajňová.

Azt is hozzátette, hogy a gyanúsított és nem gyanúsított személyek teljes nevének nyilvánosságra hozása alapvetően az ártatlanság vélelmének elvét sérti. „A Főügyészség ezért ismételten és fokozottan kéri a médiát, hogy az előkészítő eljárás lezárásáig hagyjanak fel az ilyen jellegű tevékenységgel" – zárta a szóvivő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?