Béremelést kaphat a tanárok egy csoportja

copy-of-untitled-design-1-192793-F6MVmEwu-900x505

Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a tanárok egy része fizetésemelést kaphat. A szakszervezetek azonban minden tanár számára fizetésemelést szorgalmaznak. 

Az RTVS beszámolója szerint a nagyobb kihívást jelentő környezetben dolgozó tanároknak az állam több pénzt biztosít. Az iskolaigazgatók és a szakszervezeti tagok azonban minden tanár számára fizetésemelést szorgalmaznak, és jobb munkakörülményeket követelnek. 

A Tomáš Drucker (Hlas) által vezetett oktatási minisztérium segíteni akar a tanároknak. Állítása szerint fontolgatják a nehéz környezetben dolgozó tanárok kompenzálását a sajátos nevelési igényű gyermekek oktatásának területén. Megjegyezte, hogy a tanulóknak, a tanároknak vagy más oktatási dolgozóknak valódi támogatást kell érezniük az állam részéről.

A 2025. január 1-jétől 10 százalékos béremelésről szóló javaslattal kapcsolatos tárgyalás második fordulójára két héten belül kerül sor. 

Tomáš Drucker oktatási miniszter a tanévzáró alkalmából tartott ünnepi beszédében kijelentette, hogy annak a generációnak a tanítása és nevelése, amely egyszer majd kormányozni fogja az államot, mindenki számára kihívást jelent. Szerinte az állam, az oktatási rendszer, minden egyes pedagógus és minden egyes szülő közös célja a gyermekek oktatása és nevelése függetlenül attól, hogy azok Szlovákia melyik régiójában élnek és milyen iskolába járnak.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a mai globalizált világban csak egy művelt és kulturált nemzetnek van esélye a sikeres fejlődésre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?