<p>A Diákhálózat vezetősége és tagszervezetei erkölcsi támogatásukról biztosítják a tanárok jogaiért síkra szálló iskolaügyi szakszervezeteket. </p>
A Diákhálózat támogatja a tanársztrájkot
Pozsony |
Mi, a Diákhálózat vezetősége, és annak tagszervezetei, tudatosítjuk azt a riasztó tényt, hogy hazánkban a pedagógusok társadalmi megbecsülése aránytalanul alacsony szinten van. Nem tartjuk helyesnek, hogy a hazai értelmiség jelentős hányadát képviselő tanárok és nevelők bérezése, szakmájuk presztízse a jelenlegi, képzett emberek áldozatos munkájához nem méltó szinten maradjon.
A Diákhálózat megalakulása óta több egyetemi város tanár szakos hallgatóinak jogait is képviseli. A szervezetünkben tömörített pedagógushallgatók aránya miatt is úgy gondoljuk, hogy erkölcsi kötelességünk kiállni a tanári szakma nagyobb megbecsülése mellett. Miután egyeztetettünk tagszervezeteinkkel, úgy döntöttünk, hogy erkölcsileg támogatjuk a pedagógus-szakszervezeteket. Tesszük ezt azért, mert szerintünk a pedagógus hallgatóknak már az egyetemen elemi érdeke az, hogy megfelelő munkakörülmények között kezdhessék majd meg pályájukat. A Diákhálózat pedig, mint ernyőszervezet, mindig is képviselte a szlovákiai magyar hallgatók érdekeit, és ez ebben az esetben sem lehet máshogy. Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy az oktatás jelene a társadalmunk jövője is egyben. Ha a pedagógusok nem motiváltak megfelelően, sőt, megélhetési gondokkal küszködnek, akkor a jövő generációjával szemben jóvátehetetlen hibát követünk el. A diákok nem, vagy nem megfelelő mértékben kapják meg az egészséges szellemi fejlődéshez és a piacképes képzéshez szükséges feltételeket. A felelős állami szerveknek, a civil szervezeteknek és az egyéb intézményeknek mielőbb megoldást kell keresnie erre a problémára. Az iskolarendszer jelenlegi állapota az előbb említett problémán túl is rengeteg kívánnivalót hagy maga után, ezért a Diákhálózat társadalmi vitát szorgalmaz. Ebben a problémák feltárására, közismertté tételére, majd pedig a megoldások megtalálására kell összpontosítani. Álláspontunk szerint kiemelt figyelmet kell szentelni a kisebbségi oktatásnak. A hazai kisebbségek, így a magyar közösség fennmaradásának záloga, hogy megfelelő alap, közép és felsőfokú oktatással rendelkezzék. Úgy gondoljuk, hogy az iskolaügyi szakszervezetek törekvései színvonalasabb oktatást és ezáltal színvonalasabb kisebbségi oktatást eredményeznek, így részünkről támogatandó ez a kezdeményezés.Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.