A cél nem az, hogy egymás torkának essünk

Bugár Bélával, a Magyar Koalíció Pártja elnökével eredetileg arról szerettünk volna beszélgetni, hogy olvasóink szavazatai alapján ő lett 2005 szlovákiai magyarja. Egy hét alatt azonban kifordult magából a hazai belpolitikai élet, így természetesen az aktuális kérdéseket sem kerülhettük meg.

Somogyi Tibor felvételeMég egyszer gratulálok ahhoz, hogy megnyerte ankétunkat. Ön szerint minek köszönheti a győzelmét?

Először is köszönöm a szavazatokat és a bizalmat. Ami viszont nem jó hír, hogy ma még a közélet túlságosan át van itatva a politikával. Akkor lesz itt egészséges a politikai közeg, ha az emberek a köztársasági elnök és a miniszterelnök nevét fogják ismerni, esetleg még a házelnökét és a külügyminiszterét, s a politikai pártokkal csak akkor törődnek, ha arra tényleg szükség van. Manapság a politika mindenhol jelen van, amivel nem az a gond, hogy a politika megpróbál bizonyos dolgokat megoldani, hanem az, hogy az emberek mindig többet várnak a politikusoktól. Nem szoktak hozzá, hogy bizonyos dolgokat maguknak kell megoldaniuk, vagy legalábbis meg kellene próbálni megtenni az első lépést. Szerintem ez az oka annak, hogy négy politikust jelöltek a tíz közé. Lehet, hogy nem túl aktívak azok az emberek, akik bekerülhettek volna a jelöltek közé, holott az értelmiségiek között biztosan akad, aki bármilyen szinten többet tett a szlovákiai magyarságért, mint a politikusok.

Szlovákiában a politika mindent visz, s a kisebbségi létre talán ez még inkább jellemző.

Valószínűleg így van. Ám hogyan indult a kisebbségi létben a politizálás? Először a jogainkat akartuk megkapni és megvédeni. A politikusok voltak azok, akik megszervezték, hogy az utcákon kell tüntetni például a kétnyelvű bizonyítványok miatt. Azt, amit a társadalomnak magának kellett volna szerveznie, a politikusok vállalták fel. Sőt ma is azzal találkozunk, hogy ha bármit meg kell valahol oldani, a politikusoktól várják. Legyen az valamilyen probléma a Csemadokon, az értelmiségi rétegen belül, a kultúra terén, mindig a politikának kell megoldania. Biztosan a politikusok is hozzájárultak ahhoz, hogy ez így alakult, mert vannak, akik ígérgetnek, s mivel kellemetlen lenne, nem merik azt mondani, hogy ez nem a mi dolgunk. Ez egy idő után visszaüt, mert nem teljesítik ígéretüket.

Mert nem is teljesíthetik.

A politika nem mindenható. A rokonságon belül az egyik legnagyobb konfliktusom abból származott, hogy nem tudtam elintézni valakinek a főiskolai felvételijét, amit én nem ígértem meg soha, de elvárták tőlem.

Erősebb harmadik szektor kellene?

Igen, de nemcsak arról beszélek, hanem arról is, hogy vannak olyan szegmensei a szlovákiai magyar közéletnek, ahol jobban felvállalhatnák a problémák megoldását. Nem normális, ha a politikusoktól várják el, hogy oldják meg, ha probléma van a nyitrai és a komáromi egyetem között és még sorolhatnám. A társadalomnak meg kell tudnia fogalmazni, mire van igénye.

Borbély Balázs labdarúgóval került a döntőbe. Rosszul esett volna, ha a focista legyőzi a politikust?

Nem. Az lett volna a realitás.

Legalábbis természetesebb lett volna. Úgy gondolom, ha bárhol ilyen ankétot csinálnak, akár Németországban, akár Magyarországon, akár Csehországban, valószínűleg a futballista tarolt volna.

Ennek így is kellene működni, de akkor a kérdést nem úgy kell feltenni, hogy ki a legmagyarabb.

Nem is ez volt a kérdés, hanem az, ki 2005 szlovákiai magyarja. Vagyis, aki abban az évben szlovákiai magyarként kiemelkedőt alkotott.

Ezen a kérdésen mindenki mást érthet. Másként működik a magyar társadalom vagy a cseh, mint egy kisebbségi. Mindenkinek jól esik, ha szavaznak rá, aki azt mondja, nem, az hazudik. De e mögött a felelősséget is látni kell. Az embereknek elvárásaik vannak, s ezeket nem biztos, hogy mindig sikerül teljesíteni. Visszatérve a kérdésre, semmi gondom nem lett volna azzal, ha más lesz az év szlovákiai magyarja.

Információim szerint a pártban is foglalkoztak ankétunkkal.

Megegyeztünk Duray Miklóssal, hogy ha netán úgy sül el a szavazás, hogy mi ketten kerülünk a döntőbe, kérni fogjuk, hogy vegyenek le minket a listáról. Mert az úgy nézne ki, mintha két csapat egymással szemben harcolna.

Ha Duray Miklós nyerte volna az ankétot, lett-e volna üzenetértéke az ön számára és fordítva, van-e üzenetértéke az eredménynek Duray Miklós számára?

Szerintem nem. Ez nem egy releváns felmérés, ez nem véleménynyilvánítás. Azt is el tudom képzelni, hogy vannak olyan barátok, szurkolók vagy szimpatizánsok, akik több száz sms-t küldtek valakire, csak hogy az ő kedvencük nyerjen. Éppen ezért ez nem tükrözi a realitást.

Váltsunk témát. Amikor megegyeztünk az interjú időpontjában, még a parlament alelnökével beszéltem, most viszont a parlament megbízott elnökével ülök szemben. Annyira gyorsan zajlott le a kormányválság, hogy az emberek nem is igazán fogták fel. A politikusokat mennyire érte meglepetésként, hogy öt nap alatt összeomlik a kormánykoalíció?

Ezt a turbulenciát mi sem vártuk. Mi úgy tudtuk, hogy a kereszténydemokraták csupán azt akarják, kerüljön a kormány elé a kétoldalú szerződés. Később már azt is akarták, hogy a kormány hagyja is jóvá. Mi arra számítottunk, hogy az SDKÚ beterjeszti, de miniszterei nem szavazzák meg. Ehhez képest az SDKÚ is bekeményített, be sem terjesztette, mert attól félt, hogy megszavazzák a miniszterek. Amikor fokozódni kezdett a politikai feszültség, mindkét féllel beszéltem. Dzurinda miniszterelnöknek azt magyaráztam, hogy hasonlóképpen, mint annak idején a magyar–szlovák alapszerződéshez, ehhez is lehet magyarázó szöveget tenni, ami lehűti a kedélyeket. Az egyház sem akarja, hogy bárkit diszkrimináljanak, hiszen a közhangulat rögtön egyházellenessé válna. De az SDKÚ már hajthatatlan volt.

Lehet egy kormányválságnak pozitívuma?

Gyors lefolyású volt, nem traumatizáltuk fölöslegesen a közvéleményt. Egy nap alatt lezavartuk, ami máskor hetekig tart.

A lelkiismereti szabadságról szóló szerződés a KDH számára csupán ürügy volt, vagy tényleg emiatt távoztak a kormányból?

Az ilyen kérdésekben a KDH nagyon határozott szokott lenni, ezért szokták Talibánnak nevezni őket. Ezt a helyzetet annyira kiélezték, hogy más megoldás már nem maradt számukra. Szerintem ezzel csökkenhet a KDH koalíciós potenciálja, de ez az ő problémájuk.

Nem lehet, hogy Dzurinda egyszerűen kihasználta az alkalmat, hogy megszabaduljon Hrušovskýéktól?

Dzurinda az utóbbi hónapokban azt próbálta kifelé prezentálni, hogy kemény kezű kormányfő, ha kell, minisztercserékre is képes, ugyanakkor nem hagyja magát zsarolni. Jönnek a választások, kellenek a pluszpontok.

Több elemző szerint a konfliktus nem más, mint harc azért, hogy ki legyen a jobboldal vezére a választásokon.

Szerintem már nem erről szól, hanem egyszerűen a szavazatmaximalizálásról. Dzurinda azt is tudja, csökkent az esélye, hogy a következő kormányban esetleg ismét a KDH-val kormányozzon.

Tudja, mi lesz június 17-én?

Előrehozott választás.

Meg három meccs a labdarúgó-világbajnokságon.

Azt is tudom. De mi lesz akkor, ha aznap szakadni fog az eső, vagy gyönyörű idő lesz? Aki meg akarja nézni a meccseket, az elmegy reggel szavazni. Vagy, ha unalmas lesz, elmegy a második félidőben.

Jó az MKP-nak az, hogy három hónappal korábban lesznek a választások?

Kinek jó? Bár biztosan akadnak olyan pártok, akik azt mondják, nekünk ez jó. Számunkra felgyorsulnak az események, március közepén le kell adni a jelöltlistát. Ma ülésezik az Országos Tanács, de március elejére újra össze kell hívni, és a lista mellett a választási programot is jóvá kell hagyni, amit aztán a kongresszus véglegesít.

A jelöltlista összeállítása minden pártban csemege. Gondolom, durva harcok dúlnak majd.

A cél nem az, hogy egymás torkának essünk a megyei választások eredménytelensége miatt. A cél, hogy tanuljunk a hibákból, közösen kijavítsuk, hogy jobb eredményt érjünk el. Az elnökség nem tudta megszavazni azt az anyagot, amelyet Duray Miklós készített elő a megyei önkormányzati választásokról, mert abban az áll, hogy mindent eltoltunk. Ha ez így van, akkor viszont az egész elnökségnek le kellene mondania. Természetesen ezt elutasította az elnökség, s elfogadtunk egy anyagot, amely arról szól, hol kell erősíteni. Ha mi most a választások előtt elkezdünk – elnézést a kifejezésért, de – embereket kinyírni, tisztogatni, régen rossz. Ha igaz az, amit Duray Miklós mond, hogy 180 alapszervezet halott, akkor azt is meg kell kérdezni, hogy az ezért felelős alelnök, vagyis Duray Miklós mit csinált. A választási kampányban pontosan ezeken a területeken kell hatékonyan működnünk, tehát központilag kell megszervezni a kampányt. Nem lehet a gazdaságpolitikánkat azért felelőssé tenni, mert kevesen mentek el választani a megyei önkormányzati választásokon. Okokról lehet beszélni, biztosan köztük van a szociális helyzet, de az is hozzájárul, hogy nem mindenhol tették világossá a megyék hatásköreit, fontosságát. Aki most vádaskodni kezd, feszültséget szít az MKP-n belül, annak nincs helye az MKP listáján.

Mivel módosították a választási törvényt, s most már elég a három százaléknyi preferenciaszavazat a listán belüli előreugrásra, valószínűleg iszonyatosan nagy harc lesz a jelöltek között.

A járások jelölik a képviselőket. Ha valaki már kétszer-háromszor jelölve volt, és nem hozta az eredményeket, az azt jelenti, hogy vagy nem jól kampányol, vagy az emberek nem fogadják el. Őket már nem kellene listára tenni. De ilyesmikről részletesen majd csak azután szeretnék beszélni, ha az OT elfogadta a játékszabályokat.

Sokan azt állítják, a választók elfordultak az MKP-tól, ezért a gyengébb eredmények.

Abban az anyagban, amely a választási eredményekről készült, az áll, hogy kezd elhatalmasodni az embereken az az érzés, hogy minden rossz. A baj az, hogy az ilyen nézetek elterjedéséhez hozzájárul néhány MKP-s politikus is. Ezt az OT-n valószínűleg le kell állítani. Ha azzal a kérdéssel találkozom, hogy hogyan magyarázzuk meg az embereknek, hogy menjenek választani, miközben emelkednek az árak az MKP kormányzása idején, akkor begurulok. Ha egy politikus nem tudja megmagyarázni, hogy az árak akkor is növekednének, ha Fico lenne kormányon, mert ha nő a kőolaj ára, akkor emelkedik minden, s ez nem kormányfüggő, hát akkor... Aki pedig azt mondja, hogy nincsenek eredményeink, az rosszmájú. Csak néhányat mondok: Ipoly-hidak, Mária Valéria híd, a komáromi egyetem, a déli gyorsforgalmi út, amelynek építése fel sem merül, ha mi nem vagyunk kormányon. Az emberek nem látják, hány milliárd korona támogatás ment Dél-Szlovákiába különféle célokra. Bezzeg a szlovák sajtó azzal támadott bennünket, hogy Miklós László sokkal több pénzt juttatott Dél-Szlovákiába, mint északra, de azt nem akarják látni, hogy az előtte levő időszakban kiéheztették a déli vidéket. És sorolhatnék még számos dolgot, de az a problémánk, hogy nem tudjuk az embereknek ezt lekommunikálni.

Nyolc év kormányzás...

...tizennyolc év öregedés.

Az lehet, de ennyi idő alatt szerintem egy párt megkopik, kicsit korrumpálódik, kicsit elhasználódik. Ez is oka lehet az emberek elfordulásának.

Az emberek hozzászoktak, hogy vannak már szinte természetes dolgok, amikért nem kell harcolni. Majd ha nem leszünk kormányon, észreveszik a hiányukat. Miért lennének mások az MKP struktúrái, mint más pártokéi? Nálunk is előfordult, hogy valamelyik delegáltunkat korrupción kapták. Rögtön menesztettük még a pártból is. Nem egyszer mondta már nekem egy miniszter, hogy itt járt ez és ez, valamit akart, és rád hivatkozott. Ilyen esetekben lépünk, de az árnyék ránk vetül. Olyan pletykák mennek, hogy egy megrendelésből 10 százalékot le kell adni, mert az MKP... Az ilyesmiket nem tudjuk leállítani, mert az emberek olyanok, amilyenek. S ha egy lavina elindul... Éppen ezért mondom, megvan az előnye is annak, ha kormányon vagyunk, de megvan a hátránya is. Ha ellenzékbe kerülnénk, letisztulna a párt, mert elpárolognak azok, akik csak azért álltak mellénk, mert mondjuk ebből hasznuk volt. Előnye lehet az is, hogy elsősorban önkormányzati szinten az emberek rádöbbenek, ami eddig természetes volt, azért majd harcolni kell, mert az MKP vállalta helyettük a harcot. Hátránya az, hogy nem fogunk tudni ilyen dolgokban segíteni.

Milyen választási eredménynyel lenne elégedett?

Tíz százalék és fölötte.

Most egy olyan kérdés jön, amire mindegyik politikus azt mondja, majd a választások után, majd meglátjuk, ki milyen eredményt ér el stb. Szóval ki az, akivel még véletlenül sem képzelhető el az együttműködés az MKP számára?

A Szlovák Nemzeti Párttal és a Kommunista Párttal nem fogunk közösködni. A jelenlegi kormánypártoknak az lesz a legnehezebb, hogy vagy Mečiarékkal, vagy Ficóékkal kell kormányozniuk. Hacsak nem lesz itt egy óriási változás, amiben nem hiszek. Ennél rosszabb már csak az lehet, ha ez a két párt meg tud egymással egyezni. Mečiart ugye ismerjük, személyével problémák lesznek, de például milyen közös programot tudunk elfogadni Ficóékkal? Teljesen tapasztalatlanok, árnyék-pénzügyminiszterük olyan anyagot tett le az asztalra, amit nem lehet megvalósítani. Nagyon nehéz megjósolni, hogy mi lesz a választások után. Mert nem csak a százalékok fognak dönteni. Ficóék azt hiszik, hogy begyűjtik a lehető legtöbb szavazatot, és akkor minden rendben lesz. Nem igaz. Nem mindegy, kivel lépnek koalícióra, az a valaki rendelkezik-e kormánytapasztalattal, nemzetközi szinten mennyire ismerik el stb.

Volt önnek egy időszaka, amikor nem igazán volt jó viszonyban Dzurinda kormányfővel...

Most is óvatos vagyok.

Tehát valamennyire normalizálódott a helyzet?

Az SDKÚ egyik konferenciáján azt mondtam: közös kormányzásunk idején voltak nagyon rossz napjaink és voltak jók. A rosszat felejtsük el, de tanuljunk belőle. De azért én azt mondom: aki egyszer már „átvágott”, megteheti máskor is.

Két kampány elé nézünk, a magyarországit követi a szlovákiai. A határon túli magyarság gyakran kerül túszszerepbe mindkét kampányban. Tesz-e az MKP lépéseket azért, hogy a határon túli magyarság ne legyen kampánytéma Magyarországon?

Ezt többször megpróbáltuk. Beszéltünk arról, hogy ne vegyenek részt a magyarországi kampányban az MKP elnökségének tagjai se egyik oldalon, se a másikon. Március végére kellett volna az MKP-nak megszerveznie a kis-Máértot, de valószínűleg ez elmarad. Túl közel lenne hozzá mindkét választás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?