A BŐSÉG ASZTALÁRÓL – 1

„Napról napra harcolok az étel-ital vágya ellen; itt ugyanis nem határozhatom azt, hogy egyszer s mindenkorra abbahagyom, s többé nem nyúlok hozzá – ahogy megtettem a paráznasággal –; a falánkság gyeplőit tehát sem szorosan, sem tágan, de folyton kézben kell tartanom. S van-e ember, Uram, aki túl nem lendül valami keveset a szükség határán? Ha van, akárkicsoda, nagy ember, s van miért magasztalnia nevedet.”

Szent Ágoston vallomásai. XXXI., Megvallja állapotát a mértékesség dolgában. Vass József fordítása

Dobos László

Földönfutók

Rendszerint konokságunk győz. Megsajnálnak vagy restellik a dolgot, nem tudom. Helyet szorítanak valamelyik asztal sarkánál, és elibénk is tányér kerül. Enni adnak. Magyarország inflációval küzd. Dühöng a feketézés és a cserebere. Körülöttünk nincstelenség. És mi a nincstelenség morzsáin tengődünk. Eltartanak, enni adnak. Megtűrnek és ezzel megaláznak. Megtűrtek és megalázottak vagyunk mindkét oldalon. Itt is, ott is.

Egy szál ingben

A konyha dolgaiból egyet tudott Kormoskendi: hagymát pirítani. Ezért hetenként egyszer zsámiskát főzetett, amire saját kezűleg csurgatta a hagymás zsírt. Semmit sem rágott meg, csak úgy, nagy szájjal, tág torokkal lenyelte, amit kanalára vett.

Hólepedő

Az ősz hajú asszonyhoz mindennap bejön a lánya. Enni hoz neki, levest. Mindig csak levest. Mást nem is tud magához venni az asszony.

Messze voltak a csillagok

Amint lerakodtak az utcai szobában, nagyanyám vacsorához hívta őket: egy nagy fazék töltött káposztát tett az asztal közepére, és kedveskedve, kézzel-lábbal magyarázva sorra kínálta mindnyájukat.

Nem beszéltünk, csendben eszegettünk, csak a szemünk sarkából méregettük egymást… Friss volt még nagyon az ismeretségünk, ilyen messziről jött emberek száján nehezen oldódik a szó. Evés közben az arcukat kémleltem, próbáltam olvasni vonásaikból…