A betegjogi szervezet nem ért egyet a vizitdíj bevezetéséről szóló felvetéssel

A Betegjogokért Egyesület (AOPP) nem ért egyet azzal a javaslattal, hogy fizetni kelljen az orvosi kivizsgálásért, az általános orvosnál 1 eurót, szakorvosnál pedig 5 eurót. Ez a javaslat is szerepel a pénzügyminisztérium által kidolgozott jelentésben, amely az államháztartás konszolidálására vonatkozó lehetséges intézkedéseket sorolja fel az új kormány számára. A betegjogi szervezet szerint ez tovább rontaná a szűkös anyagi helyzetben levő páciensek helyzetét.

Az AOPP egy amerikai tanulmányra hivatkozva állítja, egy ilyen intézkedés végső soron az egészségügyi kiadások növekedését eredményezheti – többen kerülnének kórházba, és csökkenne a járóbeteg-ellátásban résztvevők száma. „A beteg anyagi hozzájárulásának bevezetése további következményekkel járt, például kevesebben tartották be az orvos által javasol kezelést. Emiatt többen kerültek kórházba, tehát nemcsak a páciensek állapota romlott, hanem az egészségügyi ellátásuk költségei is növekedtek” – jelentette ki Elena Marušáková, a társulás alelnöke.

Hozzátette, a vizitdíj bevezetésén gondolkodók abból indulnak ki, hogy a betegnek megfelelő egészségügyi ismeretei vannak. „Ám nem biztos, hogy a beteg el tudja dönteni, hogy az állapota már mindenképpen megköveteli az orvosi kivizsgálást, és a vizitdíj miatt esetleg tovább halogatja ezt” – tette hozzá. Reméli, hogy az új kormány nem azzal oldja meg az orvoshiányt, hogy anyagi akadályokat állít a kevésbé tehetős páciensek elé.

Az AOPP azt is visszautasítja, hogy eltöröljék azokat a határokat, mennyit fizetnek hozzá a betegek az egyes gyógyszerek árához.

„A krónikus betegek, az alacsony fizetésből élők és a nyugdíjasok számára már így is komoly tételt jelentenek a gyógyszerkiadások” – tette hozzá Marušáková.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?