Tíz eurós vizitdíj bevezetését javasolja a sürgősségi osztályokon az ANS

Megmenekülhet a somorjai sürgősségi ügyelet

A Szlovákiai Kórházszövetség (ANS) azt javasolja, hogy legalább tíz euróra emeljék a vizitdíjat a sürgősségi osztályokon. Szerinte ez segítene tehermentesíteni a túlterhelt orvosokat. A rendelési idő lerövidítésével nem ért egyet a szövetség – mondta Marián Petko, az ANS vezetője a Michal Palkovič egészségügyi miniszterrel folytatott hétfői megbeszélése után.

Elmondása szerint az érdekelt felek a jövő héten kerekasztal-beszélgetésen vitatják meg a sürgősségi osztályok működésének kérdését. Hogy mikor, azt még nem pontosította az egészségügyi minisztérium.

„Úgy tűnik, hogy az ambuláns sürgősségi ellátások (APS) nagyjából 30-40 százaléka nem indokolt. Nem mindig olyankor veszik igénybe a betegek, amikor valóban szükség van rá. Sok páciens azért választja ezt a megoldást, hogy utána ne kelljen reggel elmennie a körzeti orvosához. Ezért javasoltuk a törvénymódosítást, hogy legalább tíz euróra emeljük a vizitdíjat" – zárta Petko. A szövetség javaslata szerint azoknak a betegeknek, akik később valóban kórházi kezelésre szorulnak, visszatérítenék ezt az összeget. A javaslat értelmében a súlyos fogyatékkal élők és a véradók alacsonyabb összegű vizitdíjat fizetnének.

Petko szerint a rendelési idő lerövidítéséről csak a vizitdíj bevezetése után lehet tárgyalni. „Októberben, novemberben és decemberben kiderülne, hogy valóban jelentősen csökkenne-e a betegek száma este 8 és 10 óra között. Ezután tárgyalhatunk arról, hogy 2024-től 20 óráig lennének nyitva a sürgősségi rendelők" – tette hozzá. Az ANS emellett azt kéri, gondolják át újra egyes sürgősségi osztályok megszüntetését. A kórházhálózat optimalizálása mellett a mentőszolgálat reformját is szorgalmazza a hálózat. „Az új mentőhálózat nélkül nem lehet 2024. január 1-jétől elkezdeni a kórházhálózat optimalizálását" – tette hozzá Petko.

 Az egészségügyi minisztérium válaszában közölte, hogy régóta folyik a vita erről a kérdésekről. „Nem most merült fel ez a probléma" – közölte Petra Lániková, a minisztérium szóvivője. Hozzátette, azt egyelőre nem közölték, pontosan mikor tárgyalnak a sürgősségi rendelők ügyéről.

A parlamenten kívüli Hlas rámutatott, hogy a gyermekorvosok helyzetével kapcsolatos problémát még hétfőn sem sikerült megoldani. A párt kritizálta a kormányt, amiért nem végezte el az egyik alapvető feladatát, mégpedig azt, hogy nyugalom legyen, és nyugodtan vezesse el az országot az előrehozott parlamenti választásig. A Hlas-SD emlékeztetett, hogy keddtől lép hatályba több száz gyermekorvos felmondása, akik a sürgősségi betegellátásból távoznak, és cselekvésre szólította fel a kormányt.

Több mint 400, a sürgősségi betegellátásban dolgozó gyermekorvos mondott fel. Továbbra is kötelesek lesznek szolgálatot vállalni a sürgősségi ellátásban, de kevesebb pénzért fognak dolgozni, és a megyei hivatal fogja beosztani a szolgálatokat. A gyermekorvosok azzal indokolták a felmondásukat, hogy kevesen vannak és túlterheltek. Az egészségügyi minisztérium számos stabilizációs intézkedést javasolt, egyebek között a sürgősségi osztályok nyitvatartási idejének lerövidítését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?