„21. századi zsidóvá tettetek” – reagálta Matovič arra, hogy ő a legkevésbé megbízható politikusok egyike

matovič k
Pozsony |

Ellentmondásos, már-már felháborító véleményt fogalmazott meg annak kapcsán Igor Matovič (OĽaNO), hogy a lakosság szerint ma ő az egyik legmegbízhatatlanabb politikus Szlovákiában.

Ahogyan a náci Németország idején a zsidók voltak mindenért bűnösek, mert Hitler ujjal mutogatott rájuk, úgy Szlovákiában is sokan akarnak az emberek valakit mindenért bűnösnek kikiáltani. Akár a koronavírus-járvány előidézte válság után, akár később, ez sokatoknak sikerült is

– mondta az újságíróknak a pénzügyminiszter, aki a Focus kutatócég vasárnap közzétett felmérésének eredményeire reagált, mely szerint a szlovákok mindössze 11 százaléka bízik meg benne.

Matovič hozzátette, nem tulajdonít túlságosan nagy jelentőséget az ilyesfajta közvélemény-kutatásoknak.

Az Emberi Jogi Intézet (IĽP) határozottan elítéli a pénzügyminiszter nyilatkozatát.

Matovič ízléstelen kijelentésével relativizálja a holokausztot, lekicsinyli a nácizmus áldozatainak emlékét, és az antiszemiták kezére játszik. Ennek a viselkedésnek nincs helye egy demokratikus társadalomban

– írta Peter Weisenbacher, az IĽP igazgatója.

Amennyiben a pénzügyminiszter nem kér nyilvánosan bocsánatot kijelentéséért, megteszik a megfelelő jogi lépéseket – tették hozzá.

(Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?