2020: Kisebbségi koalíció

Az 1989 óta eltelt harminc év alatt mind a szlovákiai, mind a szlovákiai magyar társadalom nagyon komoly fejlődésen ment keresztül. Mindez elsősorban a rendszerváltásnak, az ország euroatlanti integrációjának, a szlovákiai magyar értelmiség tevékenységének és nem utolsósorban a politikai képviseletnek köszönhető.  De ugyanígy tanultunk az elmúlt évek hibáiból, a mečiarizmus éveiből, a sovinizmus zsákutcáiból, az elzárkózó politikából. Természetesen még rengeteg a tennivaló. Az elmúlt három év különösen sok eredményt hozott, ám éppen az elmúlt három év következményeként vagyunk most abban a helyzetben, hogy jogosan merül fel a kérdés: vajon 2020 után milyen lesz, vagy lesz-e egyáltalán kisebbségi képviselet. Elképzelhető, hogy az MKP után a Híd is a parlamenten kívül marad? 

Félreértés ne essék, én is, és az általam képviselt párt is tudatában van annak, hogy az egyértelmű eredmények mellett ez alatt az idő alatt több olyan döntést is felvállaltunk, amelyek csak tetézték a koalíciós partnereink miatt ránk nehezedő terhet. A választók pedig legutóbb az EP-választáson nyilvánítottak minderről véleményt azzal, hogy nem jöttek el szavazni, pedig Nagy Józsefnek komoly eredményei voltak az Európai Parlamentben. Az ezt követő közvélemény-kutatások pedig csak kihangosítják a bevezetőben említett kérdést. 

Ez a fajta problémafeltevés viszont magában hordoz egy alapvetést, mely szerint Szlovákiában 2020-ban is olyan kisebbségi (ezen belül pedig magyar) parlamenti képviseletre van szükség, amelyet a kisebbséghez tartozó politikusok jelenítenek meg. Harminc évvel a rendszerváltás után ezért először egy másik kérdést kell feltennünk:

Érdemes-e a XXI. század első felében olyan modellekre építeni a jövőt, amelyekre a XX. század végén hagyatkoztunk?

Ezt folytatva: elég érett-e a szlovákiai társadalom és a többségi politikai reprezentáció, hogy hitelesen és hatékonyan átfogó megoldásokat kínáljon, majd valósítson meg a kisebbségek számára és a kisebbségek által lakott régiók érdekében? Ha pedig nem, akkor mi jelenti a jövőt számunkra? 

Az elfogultságot elkerülendő, ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásakor érdemes kilépni a nemzetiségi gondolatkörből és más szlovákiai kisebbségek helyzetét is figyelembe venni, mint például a vakokét és a siketekét. Mindkét közösség nyelvi kisebbségként is tekint magára, és végtelenül elégedetlen nyelvi jogaival. A szlovákiai vakok több évtizedes problémája, hogy a szlovák Braille-írást nem standardizálták, így például másképp jegyeznek le tudományos szövegeket a pozsonyi és a kassai egyetemen. A siketek jelnyelve pedig, ami egy önálló nyelv, szintén nincs standardizálva és kodifikálva, ami komoly akadály a megfelelő műveltség megszerzésében. Mindkét probléma elementáris fontosságú a szóban forgó kisebbségek számára és kevesebb mint egymillió euróból orvosolható, de eddig sem politikai akarat, sem kellő anyagi forrás nem volt meg, hogy a céljukat el tudják érni. Annak ellenére, hogy nemzetiségi hovatartozás tekintetében mindkét csoport a szlovák többségi társadalomhoz sorolja magát. Legtöbbjük igazán büszke hazafi, miközben harminc év kilincselés után elegük van abból, hogy eddig nem jutottak ötről hatra. Az ügyüknek megnyert politikusok a szimbolikus kinyilatkoztatások és gyenge jogi normák elfogadásán túl nem jutottak tovább. Idén hatalmas lépéseket fogunk tenni ezen a téren is: kodifikáljuk a jelnyelvet, és a Braille-írás standardizálása is elindul. Ezzel együtt nem azt állítom, hogy egyedül a Híd nyitottsága volt a kulcs a megoldáshoz. Bizonyára az előttünk e témával foglalkozó politikusok is empatikus és jó emberek voltak. Egész egyszerűen mivel a két kérdés megoldása a populáció legfeljebb 2% számára hoz minőségi, életszínvonalbeli javulást, a figyelmüket nagyobb témák felé irányították és megrekedtek a nagyon szimpatikus, ámde eredménytelen szimbolikus kijelentéseknél. Egy kisebbségekre fókuszáló, többségi és kisebbségi tagokkal, mindamellett a kisebbségi problémákat illetően erős gondolati háttérrel bíró politikai erő, mint a Híd, viszont meg tudta érteni és fel tudta vállalni ennek a problémának a megoldását. Ráadásul ezzel elindult egy olyan folyamat, amely általánosságban a kisebbségi nyelvek jogállásának helyzetét értelmezi újra, nem kizárólag nemzetiségi szempontból. Ez két dolgot igazol. Egyrészt, hogy a standard szlovák pártok annak ellenére, hogy a többségi társadalomhoz tartozónak vallják magukat nem reflektáltak kellőképpen ezeknek a nyelvi kisebbségeknek az igényeire, másrészt ezek az ügyek a nemzetiségi nyelvi kérdést is egy új szintre emelik, ahol jóval kisebb a nacionalizmus terhe. 

Csak lábjegyzetként álljon itt, hogy az említett szimbolikus erejű üzenetekhez hasonlókat manapság is egyre gyakrabban hallhatunk szlovák pártoktól, azzal a különbséggel, hogy a magyar kisebbséget határozzák meg célcsoportként, és szólítják meg többnyire igazán szimpatikus üzenetekkel. 

Fontos látni azt is, hogy minden kisebbségi közösség létezését és jövőjét néhány nagyon fontos közös alapérték határozza meg. Ilyen a jogállam és a liberális demokrácia, amely az egyenlőség és a jogbiztonság garanciája. Ilyen az egyén szabadságának és jogainak tisztelete, hiszen ez a záloga a kisebbségek elfogadásának is. És ilyen a megkérdőjelezhetetlen európai orientáció, amely számunkra a nemzetközi közösség védelmét jelenti. Ezen alapértékek mellett való következetes kiállás után a kisebbségek követelései nem jelentik az állam egységének megbontását, sőt a társadalmon belüli egyenlőséghez járulnak hozzá, például az anyanyelvi oktatás és a kisebbségi kultúra intézményi kereteinek megteremtésével, hiszen a világlátásunkat meghatározó saját kultúrán belül gyakorolható leginkább az önrendelkezés.

Szlovákiában – a jelen körülmények közt – mindezt kétségkívül maga a kisebbség és a kisebbséggel kiemelten foglalkozó párt képes a legalaposabban és hozzáértően megvalósítani. Ezért meggyőződésem, hogy ha feltesszük a kérdést: vajon elegendő-e, ha a többségi politikai reprezentáció képviseli a kisebbségi témákat, a válasz egyértelműen nem.

Szlovákiának szüksége van egy olyan politikai tömbre, amely a kisebbségi látásmódot alkalmazza a vidékfejlesztés, az iskolaügy, a kultúra területén, és ennek a politikai erőnek a lehető legerősebbnek kell lennie. 

Mindemellett fontos tudatosítani, hogy ez a látásmód, amely a fejlődés garanciáját jelenti számunkra, nemcsak a szlovák többségtől különböztet meg bennünket, hanem bizonyos tekintetben a magyarországi többségtől is. Tökéletes példa erre az európai integráció. Míg Magyarország jelenlegi vezetése és támogatói számára az Európai Unió felfogható akár veszélyként is, addig számunkra az a fontos, hogy Szlovákia minél közelebb legyen egy határokon átívelő integrálódó közösség magjához, az Európai Unióhoz. 

Magától adódik a kérdés, hogy szűkebben is lehet-e értelmezni a kisebbségi érdekképviseletet? És amennyiben a jövőbe tekintünk, beszélhetünk-e kizárólag a magyar kisebbség politikai képviseletéről?

Eltekintve az emocionális tényezőktől, a tényekre hagyatkozva látnunk kell, hogy a teljes szlovákiai populáció csökken, ezen belül pedig a magyar kisebbséget még számos más tényező is negatívan befolyásolja. Így pusztán a magyar kisebbségre építeni a jövőt szűk látókörű és rövid távú gondolkodásra vallana. Ám nem ez a lényeg. Tudatosítanunk kell, hogy a szlovákiai magyarság továbbra is abban a kivételes helyzetben van, hogy nagy létszámú kisebbség, vagyis olyan közösségként tekinthetünk rá, amely megfelelően rétegzett szociálisan, kulturálisan, vallásilag és politikailag. Így egyértelműen vezető szerepet kell, hogy kapjon a kisebbségi politizálásban is. Egyszerre kell utat mutatnia és segítő kezet nyújtania a többi kisebbségnek, a nála gyengébbeknek. Ám mindeközben ügyelnünk kell arra, hogy az említett rétegződést ne veszítsük el semmilyen téren, hogy lássuk a jövőnket és szisztematikusan dolgozzunk érte. Ahogy arra is ügyelnünk kell, hogy ne csak a kisebbség problémáival foglalkozzunk, ne etnikai pártként mutatkozzunk meg, hanem sok mindenre kiterjedő programmal rendelkező politikai erőként. 

Ennek a rétegződésnek, sokszínűségnek pedig meg kell jelennie a szlovákiai magyar politikai képviseletben is, hiszen nem vagyunk egyformák, és a világlátásunk is különbözhet. Ám, ahogy írtam, vannak olyan alapértékek, amelyek nemzetiségtől függetlenül minden kisebbség számára egyaránt fontosak, és ezekben meg kell tudnunk egyezni. Ezekre kell építenünk, és ezek mentén kell a jövőt elterveznünk. Viszont nem mindegy, mindezt hogyan tesszük.

Az MKP már visszautasította a Híd listáján való indulást még a tárgyalások megkezdése előtt. Ajánlatuk, amivel a tárgyalásokra érkeznek, egy választási párt létrehozása. 

Tudatosítanunk kell azonban, hogy amennyiben olyan döntést hozunk, amely azt az üzenetet hordozza, hogy a politikai döntéshozók sokkal inkább saját maguk túlélésére gondolnak, mint a fejlődésre és a jövőre, úgy nehezen várható, hogy a szlovákiai magyar választók tömegesen jelennek majd meg a választáson. A választási párt pedig pontosan ilyen. Eleve azt üzeni, hogy nem bízunk abban, hogy képesek vagyunk együtt több mint 7%-ot elérni, ami egy két pártból álló pártkoalíció parlamentbe jutásának a küszöbe. Ez pedig nagyon rossz üzenet. 

Meggyőződésem, hogy a szlovákiai magyar választó okos, elfogadó és nyitott a jövőre. És ami szintén biztos, hogy pontosan olvassa a lépéseinket. Így az elmúlt időszak után csak akkor szavaz bizalmat bármilyen politikai erőnek, ha az hiteles és őszinte. Egy választási koalíció, ami egyértelműen a magyar kisebbség vezető szerepével számol, de prioritásként kezeli más kisebbségek ügyeit és nyitott a többség felé, amely ugyanúgy nyitott a kisebbségek irányában, az éppen ezeknek a kritériumoknak felel meg. 

Ez a kisebbségi koalíció pedig nem szabad, hogy a hétszázalékos határt problémának lássa, ennek a koalíciónak legalább 10% kell, hogy a célja legyen 2020-ban. Igen, ezért mindannyiunknak mindent meg kell tennünk, és nagyon sokat kell dolgozni. Nyár végéig van időnk, hogy a jövőt illető víziónk, amivel a választók elé állunk hiteles legyen.

Rigó Konrád (Híd) kulturális államtitkár