2013 is a domináns Robert Fico éve volt

Ki mint vet, úgy arat. Robert Fico váltani akar, megunta a miniszterelnöki posztot. Az idei év a vetésről szólt: a Smer mindent megtett azért, hogy a kormányfő jövőre a lehető legjobb pozícióból induljon az államfőválasztáson.

Idén nem voltak megszorító jellegű, nagyobb költségvetési kiigazítások, adóemelések, kényelmetlen intézkedések, a kormány pedig 2014-re választási költségvetést készített. Növelik a hivatalnokok bérét, valamennyire a tanárokét is.

Egész évben mindenki Fico bejelentésére várt. Ő ezt az esztendő legvégére időzítette. „Ha hiszik, ha nem, ez a kérdés egyáltalán nem foglalkoztat” – válaszolta kitartóan az elnökjelöltségével kapcsolatos kérdésekre. December közepén aztán bejelentette indulását, a következő napokban pedig már ki is kerültek az utcára gondosan előkészített kampányplakátjai.

Megyei frontok

A jövő évi választási szuperév előjátéka volt a hagyományosan kevés szavazót megmozgató megyei választás. A Smer nyolcból hat régióban nyert – négy éve hétben diadalmaskodott. Besztercebánya megye elvesztése önmagában nem lett volna jelentős hír, ám a szélsőséges Marian Kotleba előretörése komoly vereséget jelentett mind a Smer, mind az ellenzék számára.

A megyei választások a közöny mellett az ellenzéki jobboldal alacsony összefogási potenciáljáról szóltak. A Smer nyolcból hét megyei közgyűlésben lesz irányító pozícióban, ha a jobboldal mindenütt összefogott volna, ez a szám lényegesen alacsonyabb lenne.

Amorf ellenzék

Az ellenzék idén is erőtlen volt. Nemcsak sokfelé húzott, víziója sincs. Sem együtt, sem külön-külön. A Népi Platform a szétesés szélére került: először a megyei választásokon volt képtelen az összefogásra, majd úgy tűnt, még közös államfőjelöltet sem tud állítani. Utóbbi összejött, de az elmúlt egy év megmutatta, a „platformosdi” csak pótcselekvés.

A tömörülés pártjai is egy helyben topognak. A KDH nem tud kitörni a „nyolcszázalékos párt” ketrecéből, a Híd nem tud több szlovákot megszólítani (az MKP pedig több magyart), a SDKÚ támogatottsága pedig lassan a parlamenti küszöb szintjére kerül: decemberben három képviselője távozott. Ha még egy honatya veszi a kalapját, a háromszor miniszterelnököt adó párt parlamenti frakciója is megszűnik.

Nem látni, ki vehetné át a régi pártok és politikusok helyét. Az SaS szétesett és frakció nélkül a létéért küzd, az Egyszerű Emberek továbbra is másfél tucatnyi hangos – és olykor haragos – ember halmazát alkotja, mely nem tud alternatívát nyújtani. Daniel Lipšic tavaly bemutatott projektje, az Új Többség pedig messze van attól, hogy a jobboldal vezető ereje legyen. Jelenleg azért küzd elkeseredetten, hogy helye legyen a politikai palettán.

Felkészületlenül

Pedig jövőre nagy változások várhatók a belpolitikában. Ha Robert Ficót államfővé választják, a Smernek új elnöke lesz és a kormány is új vezetőt kap – a két személy távolról sem kell, hogy ugyanaz legyen. Az új helyzet új támadási felületeket nyújthat.

Fico esetleges tavaszi veresége – ennek jelenleg még kicsi az esélye, de nem zárható ki – új reményeket és lehetőségeket jelezne a jobboldal számára. Jelenleg úgy tűnik, ezekre a biztosan bekövetkező változásokra teljesen felkészületlen az ellenzék.

A politika mellett idén a civil szféra is felhívta magára a figyelmet. A honi magyar aktivisták újra több figyelemfelkeltő akciót hajtottak végre, szeptemberben pedig hazai keresztény szervezetek Kassán megszervezték az 1989 utáni legnagyobb tömegdemonstrációt, melynek témái rámutattak a jövő új jobboldali–baloldali, konzervatív–liberális törésvonalaira.