20 ezer ember követeli Kotleba pártjának betiltását

20 ezer ember követeli Kotleba pártjának betiltását
Pozsony |

<p>Húszezer tiltakozó követeli a Marián Kotleba nevével fémjelzett Mi Szlovákiánk Néppárt (Kotleba - Ľudová strana Naše Slovensko) neonáci politikai formáció betiltását egy internetes petícióban.</p>

Az Emberi Jogok Intézete nevű civilszervezet kérelmezte a Legfelsőbb Bíróságnál, hogy a törvényszék tiltsa be Kotleba pártjának működését.

A tiltakozók a www.ludskeprava.sk honlapon csatlakozhattak a petícióhoz. Jelen pillanatig 20 ezren kérték a párt betiltását, mondta Peter Weisenbacher, az Emberi Jogok Intézetének igazgatója.

A főügyészség eközben értesítette az intézetet arról, hogy vizsgálatot indított Kotlebáék pártjának tevékenységével kapcsolatban.

Weisenbacher elmondta, kár, hogy a kompetens szervek csak akkor foglalkoznak a szélsőségesekkel, amikor már a parlamentben vannak. Az intézet igazgatója szerint Kotlebáék mozgalma antidemokratikus, még akkor is, ha formálisan demokratikus úton kerültek be a parlamentbe.

Alena Krempaská, az intézet munkatársa arról is beszélt a sajtó képviselőinek, hogy a Mi Szlovákiánk Néppárt a betiltott Szlovák Testvériség (Slovenská pospolitosť) másolata. A két szervezet például egyezik abban, ahogy  a második világháború idején létezett szlovák bábállamhoz viszonyul. Kotlebáék ugyanis elismerik a Tiszo-féle Szlovákiát, amely 60 ezer polgárát, küldte a náci haláltáborokba. Krempaská szerint ezért logikus lenne, hogy a főügyészség betiltsa a pártot. 

Az intézet munkatársnője arról is beszélt, hogy a szélsőségesek már nem csak szóban, hanem cselekedeteikkel is képviselik a veszélyes nézeteket, hiszen már a vonatokon is járőröznek Kotleba kopaszai.

Az internetes petíciót, melynek a tárgya a Kotleba-féle párt betiltása, a márciusi választások után két nappal tették közzé aktivisták. A főügyészség egyébként 160 indítványt kapott, amiben a szélsőséges neonáci Mi Szlovákiánk Néppárt feloszlatását kérik. A hatóság vizsgálja beadványok megalapozottságát.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?