1948 októberéig összesen 595 ezer hektár mezőgazdasági földterületet konfiskáltak

Bukovszky László (Híd) kisebbségi kormánybiztos, aki 2003-tól 2008-ig a Nemzeti Emlékezet Intézete Levéltári Főosztályának az igazgatója volt, lapunknak elmondta, a Beneš-dekrétumok tulajdonviszonyokra vonatkozó jogi elemzése mindeddig nem történt meg. Arról beszélt, a dekrétumok a második világháború utáni földreform részét képezték, a földtulajdont szlovák tulajdonosok kezébe akarták adni, de ezt akkor teljeskörűen nem valósították meg. A témáról Vadkerty Katalin történész A kitelepítéstől a reszlovakizációig. Trilógia a csehszlovákiai magyarság 1945–1948 közötti történetéről c. munkájában azt írja, az 1946 első felében kiadott elkobzási határozatok alapján 19 déli járásban összesen 85 819 hektárnyi földterületet konfiskáltak.

Mennyi földet vettek el?
Bukovszky szerint 1945-ben, a földreform előkészítése során, felmérték a szlovákiai birtokviszonyokat. 4,5 millió hektár földterületet vettek leltárba, ami 455 ezer gazda tulajdonában volt. Ebből 850 ezer hektár volt szántóföld. Az akkori kormány 1948. október 6-án leállította a konfiskációs eljárásokat. Ezen év október végéig az akkori földművelésügyi minisztérium készített egy kimutatást, ami szerint addig összesen 595 ezer hektár mezőgazdasági földterületet konfiskáltak. Ebből 295 ezer hektár szántóföld és 300 ezer hektár erdő volt. „Összesen 73 304 konfiskációs végzést adtak ki” – mondta. Ezeket az eljárásokat elsősorban természetes, ritkább esetben jogi személyek, például vállalkozások ellen indították. „A földelkobzás összesen 293 olyan települést érintett, ahol magyar nemzetiségűektől konfiskált vagyont az állam” – hívta fel rá a figyelmet Bukovszky. Hozzátette azonban, ezek az adatok az 1948-as állapotokra vonatkoznak, de elvétve később is előfordult földelkobzás. Az említett 595 ezer hektár egy részét, nem tudni pontosan mekkora hányadát, azonban visszakapták az eredeti tulajdonosok.

Lehetséges-e a kárpótlás?
Bukovszky erről elmondta, hogy a szlovák kormány már 1948 novemberében hozott egy határozatot, amely értelmében azok esetében, akik visszakapták a csehszlovák állampolgárságukat, megszüntették a konfiskációs eljárást, és 50 hektárig visszakaphatták a mezőgazdasági területeiket is. 1948-ban azonban elindult a mezőgazdasági termelés kollektivizációja is, az állampárt kikényszerítette a termelőszövetkezetek létrehozását. Ezután ezek a szövetkezetek rendelkeztek a mezőgazdasági területekkel. A termelőszövetkezetek létrehozásáról szóló törvényt 1949. február 23-án fogadták el. Ez a pár hónap egyszerűen nem volt elég arra, hogy mindenki visszakapja akárcsak azt az 50 hektárnyi ingatlanját, amelyet a kormányhatározat lehetővé tett volna. Bukovszky szerint annyira rövid időszakról van szó, hogy valószínűleg nem is készült kimutatás arról, mennyien kapták vissza már ekkor a tulajdonukat vagy annak egy részét. Aki visszakapta a földjét, de az állampárti időszakban újra elvették tőle, az 1989 után, a restitúció keretében, kárpótlási igénnyel élhetett.

A rendszerváltás utáni kárpótlás során elvben csak azok kaphattak az állampárti időszakban kisajátított földjeikért jóvátételt, akiktől 1948. február 25-e és 1989. december 31-e között vette el a tulajdonát az állam. Ez azonban csak kis részét érinti azoknak, akiket a Beneš-dekrétumok alapján fosztottak meg vagyonuktól, illetve valószínűsíthető, hogy közülük sem mindenki élt a kárpótlás lehetőségével. Bukovszky arról is beszélt, ennek ellenére előfordult, hogy 1948 előtt elkobzott birtokot is visszaadtak. Elmondta, aki bizonyította, hogy a magyar nemzetisége miatt vették el a tulajdonát, annak a restitúció keretében azt visszaadták. Általánosan igaz, hogy a mezőgazdasági területek tulajdonviszonyaiban óriási a káosz.

Egyszer már volt szándék
Fiala-Butora János ügyvéd arra hívja fel a figyelmet, hogy a dekrétumok alapján konfiskált, majd 1989 után visszautalt néhány ingatlan esete azt mutatja, hogy az állam részéről a kárpótlásra irányuló szándék már korábban is megvolt. Fiala-Butora a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán képviselte azt a Bosits Miklóst, akitől a Beneš-dekrétumok alapján utólag akarják elkobozni a földterületeit. Mint arról korábban beszámoltunk, a szlovák állam bizonyos földterületek esetében a háború utáni dekrétumok alapján utólag igyekszik konfiskálni azokat. Így például Bosits észak-szlovákiai ingatlanjain kívül a Pozsonyt elkerülő D4-es autópálya pozsonypüspöki szakasza alatt lévő rendkívül értékes telket is most szeretnék elkobozni. Az ügyvéd kiemelte, egy egyszerű törvénymódosítással el lehetne érni, hogy a jövőben ilyen ne történhessen. „De akiktől a múltban elvették a földterületeiket, azokon ez nem segítene” – mondta. A jogász hangsúlyozta, a probléma teljes körű megoldását egy általános telekrendezés jelentené. Hozzátette, ehhez egy elvi, politikai döntés kell, ez alapján meg lehetne határozni, hogy mely földeket adnák vissza a tulajdonosok leszármazottainak. „Például aki esetében annak idején végbement az elkobzás, az nem kapná vissza, de mondjuk akitől 1990 után kobozták el a tulajdonát, annak visszaadhatnák az ingatlanát” – hozta példaként az ügyvéd. „Kellene egy áttekintés, hogy milyen földekről beszélünk” – tette hozzá azzal, hogy jelenleg nem áll rendelkezésre elemzés arról, mennyi ingatlant érint a probléma.

Magukról a Beneš-dekrétumokról szólva Fiala-Butora úgy nyilatkozott, általában egy álérvet szoktak a rendelkezések érinthetetlensége mellett felhozni. A jogász szerint a dekrétumok által érintett egyes alkérdéseket, úgymint a vagyoni kárpótlásokat vagy a magyaroktól való bocsánatkérést, lehet külön-külön kérdésként kezelni. „Ezen kérdések megnyitása nem bolygatná meg a második világháború utáni rendezést” – mondta azzal, hogy pont ezen rendezés érinthetetlenségét szokták érvként felhozni a dekrétumok mellett. „A Beneš-dekrétumok egyszerűen nem érinthetetlenek” – tette hozzá. A jogász szerint ha a dekrétumok által elkobzott földterületek tulajdonosait, azok örököseit kárpótolnák, az a dél-szlovákiai földterületek tulajdonviszonyaiban jelentős változást okozna. A déli országrész földterületeinek nagy része ugyanis nevesítetlen, azaz nem ismert a tulajdonosa. „A deportáltaktól, azoktól, akiktől elvették a nyugdíjukat, akiket meghurcoltak, soha senki nem kért bocsánatot. A dekrétumok szellemiségével, tehát azzal, hogy a magyarok az állam ellenségei, soha nem szakított az állam. Ebből következik a mostani Alkotmány Preambuluma, de például az államnyelvtörvény is” – jelezte a probléma máig tartó hatását Fiala-Butora.