Hivatalosan is elindult a Volvo kelet-szlovákiai gyárának építése

Hivatalosan is elindult a Volvo kelet-szlovákiai gyárának építése
Kassamindszent (Valaliky) |

Hivatalosan is megkezdődött annak a Kassához közeli ipari parknak az építése, amelyben éveken belül a svédországi Volvo hozza létre legújabb autógyárát. Az 1,2 milliárd euró összértékű beruházást tavaly nyáron jelentette be a vállalat, mellyel Szlovákia ötödik autógyártója lesz. Az építkezés hivatalos elindításán Eduard Heger (OĽaNO) megbízott kormányfő, Karol Hirman megbízott gazdasági miniszter, a Volvo képviselői, illetve a környékbeli települések polgármesterei is ásót ragadtak egy fotó erejéig.

Ahogy azt a kormányfő az építkezés ünnepélyes elindítása után tartott sajtótájékoztatón többször is kihangsúlyozta, a szlovák kormány által tett ígéret továbbra is érvényes, és minden az eredeti terv szerint halad.

„A beruházás hozzájárulása a hazai össztermék (GDP) 1,3 százalékát teszi ki, ugyanakkor évente 150-180 millió eurós bevétellel gazdagítja Szlovákia állami költségvetését. Ahogy arról már korábban többször is beszámoltunk, az állam több mint 280 millió eurót különített el az ipari parkra és a vele összefüggő beruházások finanszírozására. Ezek teljes egészében a keleti országrész lakosainak életét hivatottak javítani. Természetesen nem csak a közlekedési infrastruktúra kibővítéséről van szó, hanem a vízellátás, a csatornázás és más olyan infrastrukturális fejlesztésről is, amelyek az ipari pari kifogástalan működésével párhuzamban a környező terület rendezéséhez is szükségesek, hogy a lakosoknak stabil munkahelyet és minőségi életteret biztosítsunk”

– közölte az újságírókkal Eduard Heger, aki a Volvo megjelent képviselőivel együtt többször is elmagyarázta, hogy a most megkezdődött építkezés a kormány feladata.

Galéria

„A Volvóval kötött megállapodás részét képezi az is, hogy a kormánynak el kell készíteni a területet egy előre meghatározott minőségben. Ez elsősorban azért fontos, hogy ezt követően a Volvo ide jöhessen és megépíthesse a gyárat. Izgalmas nap ez a mai, hiszen ezt követően a kassamindszenti stratégiai park napról napra közelebb kerül a valósághoz”

– mondta Miroslav Durec, a Valaliky Industrial Park névre keresztelt ipari park ügyvezető igazgatója.

A fejlesztés illetékesei szerint az ipari park az autógyár létrehozatalával nemcsak a közelben élőknek, hanem Kelet-Szlovákia lakosságának is legalább olyan fellendülést jelenthet, mint amikor harminc évvel ezelőtt a Volkswagen létrehozta pozsonyi autógyárát. „Biztos vagyok benne, hogy ennek a beruházásnak köszönhetően a keleti országrész versenyképessége és vonzereje is növekedni fog. A külföldön dolgozók visszatérhetnek, mert a gyárnak köszönhetően idehaza is jól fizető állást találhatnak” – tette hozzá Eduard Heger. A mintegy 120 hektárnyi földterületen megvalósuló ipari park, azon belül a Volvo, mint a beruházás fő invesztora az előzetes tervek szerint legalább 12 000 embernek (belső és külső alkalmazottakkal együtt – a szerk. megj.) biztosít majd munkát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?