Veszélyben a februári nyugdíjemelés

Pozsony. Veszélybe került a februári nyugdíjemelés és a nyugdíjreform: Rudolf Schuster nem írta alá az öregségi nyugdíjspórolásról szóló törvényt, államfőnk ugyanis nagyobb arányú emelést szeretne. A tervezet négy százalékos valorizációval számol, Schuster 6-8 százalékot javasol.

Pozsony. Veszélybe került a februári nyugdíjemelés és a nyugdíjreform: Rudolf Schuster nem írta alá az öregségi nyugdíjspórolásról szóló törvényt, államfőnk ugyanis nagyobb arányú emelést szeretne. A tervezet négy százalékos valorizációval számol, Schuster 6-8 százalékot javasol. Viszont ha a parlamentben nem lesz meg a törvény újbóli elfogadásához szükséges 76 voks, a négy százalék – havi plusz 260 korona – is elmarad. Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője szerint Schuster – még ha nem is mondja ki hangosan – felelőtlen és populista döntésével ismét kinyilvánította: szándékában áll indulni az elnökválasztáson. „E schusteri játék részét képezi az is, hogy az elnök úr nem akar az idő előtti választások és az erről szóló referendum ügyében az Alkotmánybírósághoz fordulni. Meggyőződésem szerint a parlament még egyszer megszavazza a tegnap megvétózott jogszabályt, hiszen a nyugdíjreform a kormányprogram részét képezi, és már decemberben 76 képviselő támogatta. Ha azok, akik akkor megszavazták, most nemmel voksolnának, nehezen tudnák megmagyarázni, most miért nem támogatják” – nyilatkozta lapunknak Bárdos, aki szerint az SDKÚ-ból kivált Ivan Šimko köré tömörülő képviselőknek sincs okuk ellenezni a tervezetet, mely az új nyugdíjrendszer második pillérét határozza meg. A jogszabály értelmében 2005-től nyílna lehetőség arra, hogy a tőkefedezeti elven működő pillér keretében, magán-nyugdíjpénztárakban takarítsuk meg járadékunk egy részét. Bárdos derűlátó: ha a parlament január 20-án elfogadja a törvényt, azt Schusternek már nem kell aláírnia, azaz a nyugdíjasok az elnök beleegyezése nélkül is már februárban több járadékot kaphatnak. A februári nyugdíjemelést az MKP harcolta ki. A járadékok mindenképpen emelkedni fognak: az eredeti elképzelés az inflációnak megfelelő hat-nyolc százalékos emeléssel számol, de csak nyártól. Mivel azonban év elejétől többet fizetünk az áramért és a gázért, sőt az élelmiszer is drágult, Gyurovszky László régiófejlesztési miniszter javaslatára a koalíció úgy döntött: jobb a korábbi, bár kisebb mértékű emelés. Peter Haulík szociológus szerint a kormánypárti MKP-val rokonszenvező polgárok közül támogatják legtöbben spontánul Schustert, aki több, a kormányprogram teljesítése szempontjából fontos törvényt megvétózott. Haulík szerint ha az államfő ismét megpályázná az elnöki széket, valószínűleg a magyaroktól kapná a legtöbb szavazatot. Bárdos ezen nem csodálkozik. „Öt évvel ezelőtt az elnökválasztáson köztudottan nagyon sok dél-szlovákiai magyar Schusterre adta a voksát, talán sokan úgy gondolják, hogy ha akkor őrá szavaztak, most is rá fognak. Ilyen szempontból ez természetes, mindenesetre sok múlik majd azon is, pártunk kit fog támogatni az idei elnökválasztás során” – szögezte le a frakcióvezető. Az MKP még mindig nem döntötte el, saját embert indítson-e, vagy a már ismert jelöltek közül támogasson-e valakit. Mindenesetre Bárdos leszögezte: Schuster neve idáig nem merült fel, és szerinte nem is fog szóba jönni. (sza, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?