Védi a középosztályt

Pozsony. Rudolf Schuster államfő tegnap nem írta alá a parlament által szentesített új jövedelemadó-törvényt, melynek értelmében január elsejétől 19 százalékos egységes jövedelemadó-kulcs lépett volna életbe. Az elnök szerint ez nem kedvezne a középrétegeknek, szakértők szerint viszont, ha minden marad a régiben, akkor az rontja az ország versenyképességét.

Rudolf Schuster köztársasági elnök indoklása szerint az új adókulcs csak a havi 25 ezer koronát meghaladó és a nagyon alacsony jövedelmű rétegeknek kedvezne, ezzel szemben előnytelenül érintené a középrétegnek számító többséget. Szlovákiában mindössze 11 százalékot tesz ki a 25 ezer koronánál nagyobb havi jövedelmű személyek száma, 13 százalék pedig 9 ezer koronánál kevesebbet keres. Az államfő szerint a meghatározó létszámú középréteg a 19 százalékos egységes adókulcs bevezetésével elesne azoktól az előnyöktől, amelyeket a törvényhozók értelmezése szerint az egységes adó kínál. Emellett úgy ítéli meg, hogy az adókulcsok egységesítése kedvezőtlenül érintené a nyugdíjasokat és a szegény rétegeket is, a 19 százalékos egységes jövedelemadó-kulccsal párhuzamosan alkalmazandó 19 százalékos egységes ÁFA szintén többletterhet jelentene számukra.

Ivan Mikloš pénzügyminiszter szerint indokolatlan volt Rudolf Schuster döntése. „Az új jövedelemadó-törvény elvetése összességében növeli az adóterheket, különösen igaz ez az alacsony és közepes jövedelmű polgárok esetében” – érvelt Mikloš. A pénzügyminiszter a törvény előnyét éppen a Hyundai tegnapi döntésével támasztotta alá, mivel szerinte a dél-koreai autógyártó Lengyelország mellett azért választotta Szlovákiát, mert 2004-től egységes, áttekinthető és alacsony lesz nálunk az adóterhelés. A jövedelemadóról szóló törvény kulcsfontosságú a 2004-es állami költségvetés elfogadása szempontjából. Ha nem fogadja el újra a parlament, akkor jövőre nő a polgárok adója, hiszen a 19 százalékos ÁFA már el van fogadva – vélekedett Marek Gábriš, a ČSOB elemzője. Vladimír Zlacký, a VÚB pénzügyi szakértője szerint a törvény elvetése rossz pont volna a külföldi beruházók szemében és rontaná az ország versenyképességét.

Farkas Pál, a parlament költségvetési bizottságának elnöke szerint a képviselők a december 2-án kezdődő ülésen, még a jövő évi költségvetés vitája előtt újratárgyalják a törvényt. A magyar politikus szerint a Ház az államfő észrevételeit figyelmen kívül hagyva még egyszer elfogadja a tervezetet. „Bízom benne, lesz erre politikai akarat. Mintegy fél évvel ezelőtt koalíciós, politikai és szakmai szinten döntöttünk arról, hogy a jogszabály által kijelölt útra lépünk. Ezen az utolsó egyeztetésen az is ott volt, aki azóta kivált a koalícióból, és független képviselőként tevékenykedik, illetve a parlamentben a saját klubján belül platformot hozott létre, és az ANO sem emelt kifogásokat a törvénnyel kapcsolatban. Nem tudom, mi alapján értékelnék át a koalíciós képviselők korábbi álláspontjukat. Nem ismerek olyan észérvet, mely alapján az új szavazás más eredménnyel végződhetne” – mondta lapunknak Farkas. A tervezet újbóli elfogadásához 76 voks kell. A kormánykoalíció 75 szavazattal rendelkezik, az ANO-ból kivált 3 független képviselőből kettő támogatta a tervezetet, egy nem volt jelen. Az Ivan Šimko köré tömörülő Szabad Fórum platform tagjai néhány hete igennel szavaztak. A Ház 85 vokssal fogadta el, az adótörvényre néhány ellenzéki – két Smer-tag és a Vojtech Tkáč-féle frakcióhoz tartozó hat honatya – is rábólintott. (t, ú, sza, shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?