Vádemelés Mojžis ellen

Pozsony. A Horizont Slovakia és a BMG Invest pénzügyi szolgáltató vezetői után a Drukos cég főnöke, František Mojžiš ellen is vádat emelt a rendőrség.

A rendőrségi vizsgálat eddigi állása szerint Mojžiš 2000 januárjától idén februárig pénzösszegeket csalt ki a lakosságtól, miközben jelentős hozammal kecsegtette a befektetőket. Masszív reklámkampány segítségével elérte, hogy több mint 44 ezer polgár kötött szerződést a Drukos csoporthoz tartozó BDV Družstvóval, miközben a minimális betét 10 ezer korona volt. A pénz lekötési idejének hosszától függően 15-31 százalékos hozamot ígért, a befolyó pénzeket a cég működtetésére, reklámokra és részben a betétek kifizetésére, a szerződések szerint „ajándékra” fordította. Mivel a kevesebb betétes miatt pénzügyi forrásai elapadtak, idén február 25-étől szünetelteti a hozamok kifizetését. A vádemelést maga Ivan Šimko belügyminiszter jelentette be, azt azonban nem közölte, vajon vizsgálati fogságba helyezik-e Mojžišt. Az SDKÚ minisztere visszautasította azt a feltevést, hogy a Drukos pártját is pénzelte.

Mojžiš tegnap kijelentette, semmit nem tud a vádemelésről, semmilyen értesítést nem kapott, így nem tud nyilatkozni. A vádemelés állítólag a Btk. 250 paragrafusa alapján történt, és Mojžišt öttől tizenkét évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik, ha bűnösnek találják. Az All Finance Services pénzügyi tanácsadó cég máris jelezte: a BMG Invest és a Horizont Slovakia kárvallott ügyfelei tán a BDV Družstvo kliensein is hajlandó segíteni; cserében az általuk visszaszerzett pénz 6 százalékára tartanak igényt. Eddig közel 8400 ügyfél bízta meg őket e feladattal, akiknek együttesen 727 millió koronával tartoznak a pénzügyi szolgáltatók.

Figyelemre méltó, hogy a Drukos még ezen a héten is hirdetett, Mojžiš pedig rendre felbukkan a pénzügyi szolgáltatók kárvallott ügyfeleinek találkozóin, sőt az egyik kárpótlási tervezet elkészítésében is részt vett; a javaslatot hamarosan át akarják adni a kormánynak.

A rendőrség az AGW pénzügyi szolgáltató ügyében is nyomoz, ám egyelőre csak ismeretlen tettes után. (s, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?