Több pontban módosul a kedvezménytörvény

Budapest. Minden bizonnyal valamennyi résztvevő aláírta a lapzártánkkor még ülésező Magyar Állandó Értekezlet (Máért) VI. ülésének zárónyilatkozatát, amely a kedvezménytörvény módosításának alapelveit tartalmazza.

Lapunk megszerezte az ad hoc bizottság javaslatát, amely a felmerült módosításokat összegezte, illetve elfogadásra ajánlotta. E szerint a Máért támogatja az oktatási-nevelési támogatások kiterjesztését egy gyermekre is, vagyis nemcsak azok részesülnek e támogatásban, akik két gyermeküket járatják magyar iskolába. Továbbra is ragaszkodnak hozzá, hogy a kedvezményezett a gyermek legyen szülei, illetve törvényi képviselői által. A bizottság elfogadásra ajánlotta a Magyar Koalíció Pártja (MKP) javaslatát, hogy a jogalany lehessen a nevelési és oktatási intézmény mellett működő szülői, valamint pedagógusi szervezet is. A legtöbb kifogást Szlovákia éppen ezen támogatások folyósítása miatt emelte, így a Máért javaslata szerint a folyósítási eljárásra vonatkozó rendelkezéseket kiemelik a kedvezménytörvényből, ezekről majd a végrehajtási, illetve eljárási jogszabályok rendelkeznek.

A bizottság javaslata szerint azonban kikerül a törvényből a határon túli magyarok munkavállalását megkönnyítő rendelkezés, vagyis ugyanolyan szabályok vonatkoznak majd rájuk is, mint általában a külföldiekre. Kétoldalú egyezményekben azonban lehetőség van a munkavállalás könnyítésére. Ez a szlovákiai és szlovéniai magyarokon kívül mindenkit érint, hiszen a többi, Magyarországgal szomszédos ország 2004-ben nem csatlakozik az EU-hoz. Emellett a bizottság azt is javasolja, hogy továbbra is a magyarigazolvány és a hozzátartozói igazolvány jogosítson fel a kedvezmények igénybevételére, ezek kiadási folyamatát a Máért határozza meg.

A törvény módosítását a magyar kormány terjeszti az Országgyűlés elé, amely valószínűleg még idén elfogadja. Előtte még a magyar kormány egyeztet a környező országok kormányaival. Medgyessy Péter magyar miniszterelnök bejelentette, még ebben a hónapban találkozik Budapesten Mikuláš Dzurinda szlovák és Adrian Nastase román miniszterelnökkel. Medgyessy hangsúlyozta: Magyarország sikere az egész magyarság sikere is, hiszen az összmagyarság egyesítése nagyban hozzájárult az ország külpolitikájának sikereihez. „A magyar kisebbség nem potenciális konfliktusforrás, hanem az integrációban a kapocs” – mondta a magyar miniszterelnök. Bejelentette: 2003 tavaszán újabb Máért-értekezletet hívnak össze, témája Magyarország uniós csatlakozásának pozitív és negatív hatása a határon túli magyar kisebbségre. Addig pedig Budapesten létrehoznak egy „Máért-intézményt”, amely a magyarság kapcsolattartásának ügyeit szolgálja. Kovács László magyar külügyminiszter a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban hangsúlyozta: csak olyan jogszabály szolgálja a határon túli magyarságot, amely alkalmazható, vagyis a szomszédos országok kormányai is elfogadják.

A tegnapi találkozó előtt felmerült a magyar Alkotmány határon túli magyarokat érintő részének módosítása. Ezt a Fidesz vetette fel néhány határon túli magyar szervezet által támogatva (köztük az RMDSZ Reform Tömörülése), ám a részvevők elvetették a javaslatot, így a Máért nem is tárgyalt róla. (mono)

Duray Miklós sajtótájékoztatója

A Máért ülése előtt Duray Miklós – akit az MKP nem jelölt a küldöttségbe – sajtótájékoztatót tartott Budapesten. Ezen megelőlegezte, hogy a tanácskozáson óriási vita fog kialakulni a kedvezménytörvényről, vagy valamelyik résztvevő nem írja alá a záródokumentumot. Nem támogatta, hogy kikerüljön a törvényből a munkavállalási kedvezmény és gyengüljön a magyarigazolvány pozíciója. Duray szerint a szlovák kormány azért nem akarja elfogadni az oktatási-nevelési támogatások folyósítását, mert el akarja érni, hogy csökkenjen a magyar iskolába járó diákok száma. (-rn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?