Orkán után lavinaveszély

Pozsony. Tegnap a kitartó és sűrű havazás miatt súlyosbodott a helyzet Magas-Tátrában és az ország más részein is akadozik a közlekedés. Mikuláš Dzurinda miniszterelnök irányítása alatt létrejön egy kormánybizottság, mely a Magas-Tátra megújítását és fejlesztését célzó programokat fogja koordinálni. Csáky Pál kormányalelnököt pedig megbízták, készítsen olyan anyagot, mely alapján anyagi segítséget kérhetünk az EU-tól.

Nyakig ér az erdő. Bár a munkások szombat óta folyamatosan dolgoznak a Magas-Tátrában, még mindig akadnak megközelíthetetlen menedékházak. TASR-felvételTegnap ismét erős szél tombolt a Tátrában, a szakadó hó miatt pedig lavinakészültséget kellett kihirdetni. Az 5 fokú skálán a 4-es van érvényben. A zord idő miatt szinte alig haladtak tegnap az utakra dőlt farönkök eltakarításában. Továbbra is több menedékház, panzió, családi ház van elvágva a külvilágtól, s már fogytán vannak az élelmiszerkészletek. Ennek ellenére azt tervezik, hogy szombaton megnyitják a síszezont, a szállodatulajdonosok szinte könyörögnek az egész országnak, idén télen a tátrai üdülés mellett döntsenek. Ehhez csatlakozott Mikuláš Dzurinda kormányfő is. Elmondta, ő egyébként is mindig a Tátrában síel szilveszterkor Ivan Mikloš pénzügyminiszterrel, és szerinte idén a többi kormánytag is felkeresi a hegységet. Dzurinda oda viszi majd külföldi vendégeit is. Simon Zsolt földművelésügyi miniszter tegnap elutazott három napra a katasztrófa sújtotta térségbe, persze nem kirándulni, a helyiekkel keresi a megoldást a kialakult helyzetre.

Dzurinda szeretné, ha az ellenzék is képviseltetné magát a felújítást irányító kormánybizottságban, kivéve a kommunistákat, mert a KSS nem standard párt. A bizottság feladata lesz szakértők bevonásával felülbírálni a területrendezési terveket, miközben idegenforgalmi szempontokat is figyelembe fognak venni. Arra a kérdésre, hogy ez több szálloda, sípálya létesítését és azt jelenti-e, hogy a hegyekben több lesz a beton, mint a fa, azt válaszolta: a beton nem ellensége az emberiségnek. A védett területeken továbbra is erdők lesznek, viszont a turizmus fellendítése miatt a modern létesítmények is fontosak.

Bauer Edit európai parlamenti képviselő tegnap az Európai Bizottsághoz fordult a Tátra ügyében. Az egyik első külföldi vendég Josep Borrel, az Európai Parlament elnöke lesz a Tátrában, aki saját szemével győződik meg a pusztításról. Borrel megígérte, az Európai Unió anyagi segítséget nyújt Szlovákiának, ehhez azonban pontosan ki kell számlázni a károkat. Ezzel az integrációért felelős kormányalelnököt bízta meg tegnap a kabinet. Csáky Pál három héten belül előterjeszt egy anyagot, amelyet az uniós szolidaritási alaphoz kell majd eljuttatni. A polgárok is adakozhatnak, a kabinet 7000185158/8180-es számlaszámára lehet pénzt küldeni.

A szociális minisztérium a „munkanélkülieket ajánlotta fel”. „Legalább 1000 munkanélkülinek tudjuk fizetni az ösztönző pótlékot, ha bekapcsolódnak a károk elhárításába. Az önkormányzatok igénye alapján eddig közel 150-en dolgozik a terepen” – mondta Ľudovít Kaník miniszter. A szociális hivatal az önkormányzatoknak is támogatást nyújt, amit a munka megszervezésére fordíthatnak. „Mivel különleges helyzetről van szó, ebből fizethetik a munkások szállítását, étkeztetését és meleg öltözékét is” – tette hozzá Kaník. (sza, s, lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?