Nyolcan tíz vállalatot adtak el áron alul

Pozsony. Súlyos visszaéléssel gyanúsítják a Nemzeti Vagyonalap egykori vezetőit. A Korrupcióellenes Hivatal a héten hűtlen kezelés és egyéb gazdasági bűncselekmények miatt indított eljárást a vezetőség hat egykori tagja (Štefan G., Ján P., Jozef M., Jozef M., Ivan Ľ., Pavol K.

Pozsony. Súlyos visszaéléssel gyanúsítják a Nemzeti Vagyonalap egykori vezetőit. A Korrupcióellenes Hivatal a héten hűtlen kezelés és egyéb gazdasági bűncselekmények miatt indított eljárást a vezetőség hat egykori tagja (Štefan G., Ján P., Jozef M., Jozef M., Ivan Ľ., Pavol K.) és a végrehajtó bizottság két egykori képviselője (Ján P., Karol D.) ellen. A gyanúsítottak 1996 októberétől novemberéig összesen tíz állami tulajdonban levő, mezőgazdasági és erdészeti céget más személyek nevére írattak át. „Nem zárom ki annak a lehetőségét sem, hogy akik 1994 és 1998 között a vagyonalapnál tevékenykedtek, és most a parlamentben ülnek, elveszthetik képviselői mentelmi jogukat” – tájékoztatott Vladimír Palko belügyminiszter. Nem akarta elárulni, kik jutottak hozzá törvénytelenül a vállalatokhoz, mivel szerinte ez politikai válasz lenne. „Az emberek még jól emlékeznek arra, kik gazdagodtak meg az 1994–98-as magánosítások idején, és azok hogyan zajlottak le. Én ezt nem kívánom kommentálni” – tette hozzá Vladimír Palko.

A tíz állami tulajdonban levő céget – például az érsekújvári zöldségkutató és -nemesítő intézetet vagy a füleki állami gazdaságot – a privatizálási minisztérium rendelete alapján még 1996-ban a Szlovák Földalapra kellett volna íratni. Együttes értéküket 735 millió koronában állapították meg. 1996 októberétől novemberéig a vagyonalap vezetősége tíz, egyhangúlag elfogadott határozattal megsértette a minisztériumi rendeletet. Ezzel megváltoztatták a magánosítás folyamatát. Az elnökség első lépésben egy új privatizációról szóló határozatot fogadott el. Az eladást ezek után a végrehajtó bizottság bonyolította le, és a vállalatokat eredeti értékük körülbelül húsz százalékáért adták el magánvállalkozóknak. A vagyonalap így törvénytelenül 135 millió koronához jutott, a tíz céget csaknem 600 millióval olcsóbban adták el.

„Az alap vezetősége és a végrehajtó bizottság mindegyik esetben törvénysértést követett el. A gyanúsítottak azonban nem kerültek előzetes letartóztatásba” – fejezte be Vladimír Palko. Ha bebizonyosodik bűnösségük, akár tizenkét évi szabadságvesztésre is számíthatnak. (dp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?