Prága. Eredménytelenül végződött a megismételt cseh elnökválasztás is, mert a tegnapi három forduló sem volt elég ahhoz, hogy a jelöltek valamelyike megkapja a győzelemhez szükséges szavazattöbbséget. Az elnöki posztra ezúttal hárman pályáztak.
Nincs új cseh államfő
Jaroslava Moserová kiütötte a mérsékelten esélyes Miloš Zemant. Fotók: ČTK és TASR/AP Prága. Eredménytelenül végződött a megismételt cseh elnökválasztás is, mert a tegnapi három forduló sem volt elég ahhoz, hogy a jelöltek valamelyike megkapja a győzelemhez szükséges szavazattöbbséget. Az elnöki posztra ezúttal hárman pályáztak. Az 58 éves Miloš Zemant a kormányzó szociáldemokraták, a 61 éves Václav Klaust az ellenzéki polgári demokraták jelölték, a 73 éves Jaroslava Moserová szenátor asszonyt pedig a felsőház független tagjainak egy csoportja indította. A megismételt elnökválasztásra azért került sor, mert a január 15-én lezajlott első voksolás eredménytelen volt. Nagy meglepetésre Zeman tegnap már az első fordulóban kiesett, pedig ő volt a választás mérsékelt esélyese. Megfigyelők szerint Zemant lényegében a saját pártja ütötte ki, a jelek szerint a volt pártelnöküket nem kedvelő szociáldemokraták Klausra szavaztak. Jellemző, hogy Vladimír Špidla kormányfő-pártelnök a szavazás előtti vitában kijelentette ugyan, hogy Zeman az ő pártjának a jelöltje, de egy szóval sem szólított föl a támogatására, s azt sem mondta, hogy ő személy szerint támogatni fogja. A szociáldemokratákon belüli Špidla-csoport egyes vélemények szerint ezzel visszavágott Zeman híveinek azért, mert a január 15-én lezajlott első választáson megakadályozták a párt akkori jelöltjének, Jaroslav Burešnek a megválasztását. A 2. és a 3. fordulóban sem Václav Klaus, sem Jaroslava Moserová nem kapott annyi szavazatot, amely elegendő lett volna az elnöki bársonyszék megszerzéséhez. Az utolsó fordulóban a képviselők és a szenátorok már együtt szavaztak. Klaust 127-en (14 voks hiányzott), Moserovát 65-en támogatták. Az elnökválasztást így újra meg kell ismételni, az időpontról később születik döntés. Várhatóan felerősödnek azokat a hangok, amelyek a közvetlen elnökválasztás haladéktalan bevezetését követelik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.