Nevesítenek nyolcvanmillió koronát

Pozsony. Úgy tűnik, mégis lesz pénz a jövő évi költségvetésben a kisebbségi kultúrák támogatására.

Pozsony. Úgy tűnik, mégis lesz pénz a jövő évi költségvetésben a kisebbségi kultúrák támogatására. Tegnap a parlament külügyi bizottsága foglalkozott a büdzsével, és Duka Zólyomi Árpád módosító indítványban javasolta, hogy a kulturális tárca fejezetében nevezzenek meg egy összeget, melyet kisebbségi célokra lehet használni. „Próbáljuk eltávolítani a hibát a kormány által előterjesztett anyagból. Először fordult elő, hogy a kisebbségi kultúrák finanszírozása nincs pontosan meghatározva. Indítványom értelmében a minisztérium költségvetésében célirányosan 80 millió koronát jelölnének ki a kisebbségi kultúrák támogatására” – tájékoztatta lapunkat az MKP képviselője. A bizottság elfogadta a javaslatot, tehát az indítvány bekerül a költségvetésről szóló jelentésbe, és a parlament szavazni fog róla. A magyar képviselő reméli, a tervezet gesztori bizottsága, a költségvetési – melynek elnöke Farkas Pál – is hasonló javaslatot fogad majd el, mert akkor nagyobb lesz az esély, hogy a Ház megszavazza a módosítást. „Nem pluszpénzről, nem a kiadások emeléséről, hanem csak egy bizonyos tétel nevesítéséről van szó” – hangsúlyozta Duka Zólyomi Árpád. (sz-a)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?