Népszavazás és egyeztetés

Budapest. Zárónyilatkozat aláírása és egyezség nélkül ért véget pénteken este lapzártánk után a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) nyolcadik ülése Budapesten. Nyilatkozat azonban született a kettős állampolgárságról, de azt a magyar kormánypártok nem írták alá. E héten valószínűleg egyeztetés kezdődik a kettős állampolgárságról szóló leendő törvény tartalmáról.

„A 15 milliós magyar nemzet iránti felelősséggel...” – szólt a Máért mottója, de – először a magyar– magyar párbeszéd intézményesítése óta – nem született zárónyilatkozat. Ennek az az oka, hogy a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) nem volt hajlandó aláírni olyan dokumentumot, amely igen szavazatra buzdította volna a magyar állampolgárokat a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson. Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára szerint az ülés sikertelen volt, és éles az ellentét a kormányoldal és az ellenzéki, valamint a határon túli magyar pártok között. „Már nincs meg a szülőföldön maradás konszenzusa” – mondta. Eörsi Mátyás SZDSZ-képviselő szerint a trianoni traumára a gyógyírt nem visszafelé, hanem előre tekintve kell megteremteni. Hozzátette, a magyar kormánynak kutya kötelessége megteremteni a könnyített határátlépést a határon túli magyarok számára, de nem a kettős állampolgársággal. Kis Péter kancelláriaminiszter szerint nem lehet igen szavazatra biztatni a választókat, amíg nem tudni pontosan, mit eredményezne a kettős állampolgárság. Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke viszont lát reményt a megoldásra. Szerinte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszédéből az tűnt ki, talán tisztázni lehet a kérdést. Bugár Béla, az MKP elnöke azt mondta, sok témában egyetértettek, de egyben nem. Elfogadhatatlan, hogy az anyaországban azt számolgassák, mennyibe kerül számukra egy határon túli magyar, mondta. Hangsúlyozta, a kettős állampolgárságról, vagy az európai útlevélről szóló törvényt meg kell tölteni tartalommal. Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke felszólította a kormánypártokat, hogy hagyják abba a riogatást és a milliárdokkal való dobálózást. Minden bizonynyal szakértői egyeztetés kezdődik már a héten, hogy a törvény a népszavazás előtt az Országgyűlés elé kerüljön. A jogszabályt úgy szeretnék megalkotni, hogy ne terhelje jelentősen a költségvetést.

A résztvevők abban megegyeztek, hogy a magyar kormány által ismertetett Szülőföldprogram mindenképpen szükséges, ezért támogatják. A kettős állampolgárságnak, az autonómiatörekvéseknek és a szülőföldön maradás programjának együttesen kell megoldania a kisebbségi magyarok gondjait.

A legnagyobb vitát kiváltó programpont a kettős állampolgárságról szóló népszavazás volt, amelyet a Magyarok Világszövetsége kezdeményezett. A sors iróniája, hogy a szervezet elnökét, Patrubány Miklóst nem engedték be a tárgyalás helyszínére. Egy ideig a kapuban téblábolt, majd elhagyta a Béla király úti kormányépületet. (mert)

Az MSZP a nemzetpolgárságról

Budapest. Hiller István, az MSZP elnöke azt mondta, pártja elvárja a kormánytól, hogy alkossa meg a „nemzetpolgárság” fogalmának jogi intézményét. Már a héten nyújtsa be az Országgyűlésnek a határokon túli magyarok korlátlan, szabad beutazását biztosító úti okmány törvényjavaslatát, és azt vigye a holnapi négypárti egyeztetésre. A népszavazásról annyit mondott: „Egy rossz kérdést csak elutasítani lehet, ezért mondunk mi nemet.” Hiller a Máért-ülésből azt a következtetést is levonta, hogy a Fidesz és annak elnöke „visszavonulót fúj”, nem a kettős állampolgárságot támogatja, hanem az útlevél megadását. Pártja olyan útiokmány-törvényt képzel el, amely biztosítja a határokon túli magyarok szabad beutazását, de nem vesz el egyetlen jogot sem a Magyar Köztársaság állampolgáraitól. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?