Pozsony. Nem kell többet fizetni a gyógykezelésért az új évben sem, az orvosok csak azért az ellátásért kérhetnek pénzt, melyet már idén is a betegek fizettek.
A kormány tegnap jóváhagyta az egészségügyi minisztérium által javasolt nyolc kormányrendeletet, mely pontosítja az ősszel elfogadott reformtörvények végrehajtását.
Mit fizet a beteg jövőre?
Nem változik lényegesen a szolgáltatásokért fizetett díj sem: az orvosnál és a gyógyszerésznél az új évben is húsz koronát fizetünk, a folyamatos kezelésre szoruló betegek továbbra sem fizetnek. A minisztérium elállt javaslatától, mely szerint az utóbbiak 10 koronát fizettek volna az orvosnál tett látogatásért. A kórházakban marad a napi 50 korona; csak néhány kivétel van, nem kell fizetni például a háromévesnél fiatalabb gyermekek esetében. Az eddigi összeg háromszorosát, 60 koronát kell azonban fizetni az ügyeletes orvosnál. Nem kérnek pénzt azoktól, akiknek az orvos kórházi kezelést ír elő, Zajac szerint ugyanis ők azok, akik valóban indokoltan keresték fel az ügyeletet.
A kormány meghatározta a minimális szolgáltatói hálózatot is, melyet az egészségbiztosítóknak mindenképpen fenn kell tartani. Eszerint a körzeti orvosok száma nem csökkenhet 1884, a gyerekorvosok száma 1014 alá. Természetesen szabályozza az orvosok megyék szerinti minimális számát is, illetve az adott számú páciensre eső orvosok legalacsonyabb számát is. A kormány jóváhagyta a gyógyszertárak, a kórházi és gyógyfürdői ágyak számát is. (l-p-j)
DĺJAK A GYÓGYFÜRDŐI KEZELÉSEKÉRT
A gyógyfürdői kezelést vagy utókezelést igénylő betegségeket három csoportba osztja a kormányrendelet. Az elsőbe tartozók kezelési költségét az egészségbiztosítók állják, a beteg napi 50 koronát fizet a szállásért és az étkezésért. A második kategóriába tartozó betegségek esetében a kezelés továbbra is ingyenes marad a páciens számára, de az egyéb szolgáltatásokért már napi 150 koronát kell fizetnie az első és negyedik negyedévben, 220 koronát a második és harmadik negyedévben. Standard ellátásnak számít a kétágyas szoba és a folyosón levő szociális helyiség, az ennél komfortosabb szobáért a gyógyfürdők felárat kérhetnek. A harmadik osztályba tartozó betegségek esetében a kezelésért és az egyéb szolgáltatásokért is a beteg fizet, az árakat a kormányrendelet nem szabályozza. (l. p. j.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.