Pozsony. A legerősebb kormánypártpárt nem jutna be a parlamentbe, ha most tartanák a választásokat, legalábbis ez derült ki a Focus közvélemény-kutató ügynökség legfrissebb felmérésének eredményeiből, mely csak 4,1 százalékos támogatást mért Mikuláš Dzurinda SDKÚ-ja esetében.
Mikuláš Dzurinda pártja a parlamenti küszöb alatt
Pozsony. A legerősebb kormánypártpárt nem jutna be a parlamentbe, ha most tartanák a választásokat, legalábbis ez derült ki a Focus közvélemény-kutató ügynökség legfrissebb felmérésének eredményeiből, mely csak 4,1 százalékos támogatást mért Mikuláš Dzurinda SDKÚ-ja esetében. Hasonló, bár némileg magasabb arányt hozott ki az RNS Barometer, nála az SDKÚ 5,9 százalékot kapna. Ez utóbbi felmérésnél a Smer vezet 34,3 százalékkal, a második helyet a HZDS szerezné meg 20,4 százalékkal. Az MKP 13,8, a KDH 12,1, az SNS 10 százalékot kapna. A KSS 6,4, az ANO 5,5 százalékkal jutna be a parlamentbe. A felmérésből az is kiderült, hogy a megkérdezetteknek csak a 40,7 százaléka emlékszik pontosan arra, 2002 őszén, a legutóbbi parlamenti választásokon melyik pártra adta le szavazatát. További 21,1 százaléknak rémlik a dolog, 20,5 százalék már egyáltalán nem emlékszik erre. A politikusokkal kapcsolatban némileg jobb a helyzet, arra, hogy a választások során kit karikáztak be, 42,3 százalékuk emlékszik, s ez csak 15,4 százalékuknak ment ki a fejéből. (t, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.