Mi lesz a ráfizetéses vasúti vonalak sorsa?

Pozsony. Meglepetést keltett Pavol Prokopovič közlekedési miniszter minapi kijelentése, miszerint a vasút megszünteti legráfizetésesebb regionális vonalait, szám szerint harminckettőt. A felszámolás több déli régiót is érintene.

Miloš Čikovskýtól, a Vasúti Társaság (ZSSK) és Ján Keresteštől, a Szlovák Államvasutak (ŽSR) szóvivőjétől megtudtuk, hogy voltaképpen a regionális vasútvonalak (1996-ban kidolgozott, 1997-ben módosított, 1998-ban a kormány által is tudomásul vett) transzformációs tervezetének kivitelezéséről van szó.

A transzformációs tervezet feltételezi a legráfizetésesebb regionális vonalaknak – amelyek 1997-ben 858,2 millió koronás veszteséget produkáltak a vasúti társaságnak – átadását az önkormányzatoknak vagy regionális társulásoknak, esetleg eladásukat vállalkozóknak. A tervezet csak legvégső esetben számol a vasútvonalak tényleges felszámolásával, s arra is csak a Autóbusz-közlekedési Vállalatokkal (SAD) történt egyeztetés után kerülhet sor, hogy még véletlenül se történjen meg, hogy valamelyik község a regionális vasútvonal esetleges megszüntetése után tömegközlekedési eszközzel megközelíthetetlenné váljon.

A tervezet valóban 32 ráfizetéses regionális vasútvonalat – ebből 9 Dél-Szlovákiában található – sorolt fel, évekre lebontva a teendőket. Ezek a vonalak – 1997-es árakon számolva – átlagosan 4,24 korona költséggel 1 korona bevételt produkáltak, de voltak olyan regionális vonalak is, amelyek egy korona bevételt csak 45 koronás ráfordítás árán értek el. A 32 regionális vasútvonal hossza 623 kilométer. (-gyor)

Ki üzemeltetné a déli szárnyvonalakat?

Szárnyvonal 2002 2003 Kudarc esetén

Vágsellye–Negyed 1 1 Felszámolás

Komárom–Gúta 1 2 Felszámolás

Losonc–Utekáč 1 1 Felszámolás

Poltár–Rimaszombat 1 1 –

Pelsőc–Murány 1 2 Felszámolás

Rozsnyó–Dobsina 1 1 Felszámolás

Jelmagyarázat: 1 – Regionális és önkormányzati kézben üzemelő társaság 2 – Részvénytársasággá alakítva értékesítik jogi vagy természetes személynek (Forrás: ŽSR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?