Pozsony. Módosítani kellene néhány törvényt ahhoz, hogy az önkormányzatok működtethessék azt a 25 vasútiszárnyvonalat, amelyet a kormány szerdai döntése értelmében februártól üzemen kívül helyeznek – mondta Miloš Čikovský, a Szlovák Vasúttársaság szóvivője.
Menteni a szárnyvasutat
A Vidék Parlamentje tiltakozott a kormány döntése ellen, mert ezzel a vidéki lakosság életfeltétele és a mobilitása lényegesen romlik. A szervezet szerint a regionális vasúthálózat a kulturális örökség részét képezi, ráadásul a szárnyvasutak mellőzése nincs összhangban a szlovák parlament által elfogadott, tartósan fenntartható fejlődés stratégiájáról szóló dokumentummal sem. Értesüléseink szerint a Vágsellye–Negyed szárnyvonal érintett önkormányzatainak (Deáki, Pered, Zsigárd, Farkasd és Negyed) vezetői még e héten találkoznak, és hétfőn már kidolgozott javaslattal fordulnak a megyei önkormányzat közlekedési osztályához. A Losonc– Kalonda szárnyvonal mellett elhelyezkedő települések vezetői az autóbusz-közlekedési vállalattal próbálnak egyeztetni, a nagykaposi és a rozsnyói térség polgármesterei ugyan tárgyaltak a vasút vezetőivel, ám a megbeszélés meddőnek bizonyult. (shz, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.