Pozsony. Szlovákia brüsszeli konzulja, Imrich Babic cáfolta, hogy politikai menedékjogot kapott Belgiumban egy szlovákiai roma család.
Menedékjog a roma családnak?
František Baláž állítólag azért menekült gyerekeivel Brüsszelbe, mert a roma család a gyilkosok elítélése után is állandó zaklatásnak volt kitéve. Balážovára zsolnai lakásában támadt rá négy baseballütős férfi, az asszony gyermekeit próbálta védeni, s közben halálos fejsérüléseket szenvedett. Az elkövetőket tavaly háromtól hét évig terjedő szabadságvesztésre ítélték, miközben az elsőfokú bíróság nem ismerte el a faji indítékot. Az ügy kivizsgálása és a tárgyalás alatt, valamint később is a családot többször megfenyegették, állandóan zaklatták, fizikailag is bántalmazták, mire úgy döntöttek: külföldre menekülnek.
Klára Orgovánová romaügyi biztos szerint a menedékjog megítélése előtt alaposan megvizsgálják a kérelem megalapozottságát, és ha igaz a hír, a döntés ellen nincs kifogása. „Nem elég felderíteni a bűncselekményeket és megbüntetni az elkövetőket, hanem – ha szükséges – az áldozatok további védelmét is biztosítani kell” – nyilatkozta lapunknak Orgovánová. (sza, sita)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.