Budapest/Pozsony. Kovács László magyar külügyminiszter tegnap levélben javasolta szlovák kollégájának, hogy még a szlovák–magyar vegyes bizottság ülése előtt találkozzanak.
Kovács találkozót javasol Kukannak
Budapest/Pozsony. Kovács László magyar külügyminiszter tegnap levélben javasolta szlovák kollégájának, hogy még a szlovák–magyar vegyes bizottság ülése előtt találkozzanak. Kovács jelezte: a találkozón egyeztethetnék azokat a szempontokat, amelyek alapján a kisebbségi vegyes bizottság megkezdheti a két országban élő nemzeti kisebbségeik kulturális és oktatási támogatása körül az utóbbi időben keletkezett félreértések tisztázását. A bizottság összehívását a magyar státustörvénnyel kapcsolatban még Eduard Kukan javasolta január 14-i levelében. Boris Gandel szlovák külügyi szóvivő szerint Kovács sem helyszínt, sem konkrét időpontot nem jelölt meg, de a vegyes bizottság ülésének időpontját sem egyeztették eddig. Pozsony nem készít elő új javaslatot, arra vár, mivel rukkol elő Magyarország. Kukan szerint Budapest azon törekvése, hogy segítsen a határon túli magyarokon, legitim, a szlovák fél kész erről tárgyalni, de a státustörvényt elutasítja. (s, t, m)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.