Környezetében ünneplik nőnapot?

Gőgh Ferenc, 43 éves, polgármester, Nagyfödémes:
Minden évben megtartjuk a nőnapot. Nemcsak családi körben, hanem a munkahelyen is.

Gőgh Ferenc, 43 éves, polgármester, Nagyfödémes:

Minden évben megtartjuk a nőnapot. Nemcsak családi körben, hanem a munkahelyen is. Az önkormányzat mellett működik a szakszervezet, és minden évben a nőnapkor gyűlést tartunk, ahol a községi hivatalban alkalmazott hölgyek virágot kapnak, és általában valamilyen kis ajándékkal is meglepjük őket.

Tóth László mérnök, vállalkozó, Tornalja:

Igen, bár nem vagyok a formaságok vagy a minden alkalmat megragadó, nagy ünneplések embere. Az én nőnapi ünneplésem annyiból áll, hogy veszek egy csokor virágot, amivel a nejemet lepem meg. Úgy látom , hogy ez az ünnep visszaszorulóban van,egyre kevesebben tartják számon. Eddig is inkább a munkahelyekre volt jellemző, de napjainkra már ott is egyre jobban kiveszni látszik az ünnepek sorából.

Deák Sándor, karbantartó, Dunaszerdahely:

Nem nevezném ünnepnek a nőnapot, inkább csak egy alkalom, melyet egyesek megtartanak, mások nem. Helyeslem, hogy a világ sok országában ünneplik. Egyébként se ellenzem az ilyen és ehhez hasonló napokat, ártani senkinek sem árt. Úgy gondolom, hogy ez az ünnep a nők iránti tiszteletet fejezi ki, ezért fontos, hogy megünnepeljük. Mivel nagyon tisztelem és szeretem a barátnőmet, általában meghitt körben egy csokor virággal kedveskedek neki nőnap alkalmából.

Koleszár János, bolti eladó, Királyhelmec:

Eddig minden évben virággal köszöntöttem a családom nőtagjait és a legközelebbi ismerőseimet ezen a napon. Az eddigi munkahelyeimen is vittem virágot az ott dolgozó hölgyeknek, vagy valamilyen más figyelmességgel kedveskedtem nekik. Valószínűleg az idén is ezt teszem majd. (leczo, gl, ,p-g, jom)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?