Koncošék pazaroltak

Pozsony. A Számvevőszék (NKÚ) komoly hiányosságokat észlelt a földművelésügyi tárca dotációs politikájában – közölte Igor Malý, a hivatal alelnöke.

Pozsony. A Számvevőszék (NKÚ) komoly hiányosságokat észlelt a földművelésügyi tárca dotációs politikájában – közölte Igor Malý, a hivatal alelnöke. A 2002-es évre vonatkozó ellenőrzés megállapította: a tárca az uniós alapokból és az állami költségvetésből folyósított támogatások során több törvényt sértett, a pénzügyi forrásokkal pazarlóan bánt, a követelések vezetése pedig áttekinthetetlen. Sok esetben olyan igénylőknek is dotációt nyújtott, amelyek nem teljesítették a feltételeket, emellett a minisztérium nem vette figyelembe a kockázati tényezőket.

A mezőgazdasági minisztérium tudomásul vette az NKÚ beszámolóját, tájékoztatta lapunkat Czajlik Katalin szóvivő. Az ellenőrzés eredményeivel egyetértenek, de kiemelik, hogy a hibák Simon Zsolt jelenlegi miniszter hivatalba lépése előtt keletkeztek. A jelenlegi vezetés egyik legfontosabb célja éppen a Számvevőszék által megjelölt hibák kijavítása, több lépést is foganatosítottak, melyek alapján visszaigénylik a jogtalanul megítélt pénzeket. Amikor a vizsgálat megkezdődött, maga a miniszter kérte az ellenőröket, hogy azt a lehető legnagyobb figyelemmel végezzék, hiszen a minisztérium alapvető érdekének tartja a hibák azonosítását és kijavítását. Az eredményeket a minisztérium munkatársai még vizsgálják, az ügyben személyi felelősségre vonásokat is kilátásba helyeztek. (t, na)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?