Bagdad/London. Elesett tegnap az északi-iraki Kirkuk, a város ellenőrzését kurd fegyveresek vették át. Amerikai páncélosok hatoltak be az ugyancsak észak-iraki Erbílbe, és az iraki erők kiürítették Hanákín városát is, amelyet szintén kurd fegyveresek foglaltak el.
Kirkuk a kurdok kezén
ÜZENET A SZÖVETSÉGESEKTŐL
A szövetségesek közvetlenül Irakba sugárzó tévéállomást helyeztek üzembe, és ezen Tony Blair brit kormányfő, valamint George Bush amerikai elnök máris közös üzenetet intézett az iraki néphez, szabadságot és jobb életet ígérve az embereknek. Ám Bagdad lakosaihoz nem jutott el az üzenet, mert a fővárosban nem volt áram. A rövid szöveg szerint a koalíciós erők egyetlen ellensége Szaddám Huszein, és a brit– amerikai hadsereg mindent megtesz a civil lakosság védelméért. Az angolul elhangzott, arab felirattal ellátott, előre felvett tévéüzenetben Bush azt mondta, hogy Irak „nem lesz többé egy brutális diktátor foglya”, az ország szabad lesz, szabadon építheti az eddiginél jobb életét, ahelyett, „hogy újabb és újabb palotákat kelljen építenie Szaddám Huszeinnek és fiainak”. Blair arról biztosította az irakiakat, hogy a szövetséges haderő felszabadítóként, és nem hódítóként érkezett Irakba. Irakot az irakiak fogják kormányozni, és a szövetséges haderő egy nappal sem marad tovább a kelleténél. Bush is egyértelműen kijelentette, hogy a szövetségesek távoznak, amint a helyzet ezt lehetővé teszi. Hangsúlyozták, hogy az iraki olajjövedelmek ezentúl az iraki lakosság javát fogják szolgálni. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) tisztjei próbálnak felkutatni Bagdadban és szerte Irakban olyan tudósokat, akik elvezetnek a tömegpusztító fegyverek tárolási vagy gyártási helyeihez. A kutatáshoz közel ezer átvizsgálásra javasolt telephely listájával fogtak hozzá. Kirkukban népünnepély tört ki, a lakosság Amerikát, az amerikai hadsereget éltette. Abdullah Gül török külügyminiszter azonban bejelentette, hogy amerikai erősítés van úton Kirkuk felé, felváltandó a városba korábban behatolt iraki kurd erőket.
ÚJABB FOSZTOGATÁSOK
Az Egyesült Államok nevében Colin Powell külügyminiszter biztosította Törökországot, hogy nem kerül az iraki kurdok ellenőrzése alá az olajban gazdag észak-iraki nagyváros, ahova délelőtt kurd pesmerga harcosok százai özönlöttek be. Az ígéret megtartását török katonai megfigyelők fogják ellenőrizni.
Az iraki rezsim vezetőinek villáit tovább fosztogatták a bagdadiak. Az iraki főváros lakossága az amerikai katonák szeme láttára rohanta meg Szaddám Huszein iraki elnök legidősebb fia, Udaj, lánya, Hala, féltestvérük, Vatban, valamint Tárik Aziz miniszterelnök-helyettes villáját. Ugyancsak feldúlták Dzsadria és Felső-Bábel negyedben több tábornok rezidenciáját. A fosztogatások kiterjedtek a különböző bagdadi áruházakra is. Több ezer fiatal indult meg talicskákkal a szegény külvárosokból a városközpont felé. Folytatódott a kormányhivatalok épületeinek kirámolása is: asztalokat, ventilátorokat, szőnyegeket, díványokat vittek el válogatás nélkül. Kifosztották a német nagykövetséget és a francia kulturális központot is. Tony Blair a tegnapi kabinetülésen az előző napi bagdadi fejlemények ellenére is igen óvatosan értékelte a katonai helyzetet. Közölte: nem tudja, hogy mi lett a sorsa az iraki elnöknek.(m, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.