Kiharcolható a magasabb agrártámogatás?

Czajlik Katalin, a földművelési minisztérium szóvivője:
A pénzügyminisztérium jövő évi költségvetési tervezetét csak előzetes javaslatnak tekintjük, amelyről még lehet tárgyalni.

Czajlik Katalin, a földművelési minisztérium szóvivője:

A pénzügyminisztérium jövő évi költségvetési tervezetét csak előzetes javaslatnak tekintjük, amelyről még lehet tárgyalni. Szerintünk indokolt, hogy a mezőgazdasági termelőknek járó uniós közvetlen kifizetéseket a csatlakozási szerződés által megengedett maximális mértékig, azaz 2005-ben az uniós támogatás 60 százalékára egészítsük ki az állami költségvetésből. A mezőgazdaság ugyanis továbbra is a vidéki gazdaság legfontosabb alkotóeleme, általa a vidéket támogatjuk, ami fontos, hiszen a vidékfejlesztésben komoly gondok vannak.

A pénzügyminiszter legfeljebb 42,5 százalékba hajlandó belemenni...

Igen, de a költségvetés elfogadásáig még van idő, amit okosan ki fogunk használni.

Tavaly is nagy csata volt a támogatásért. Simon Zsolt idén milyen fegyvert tartogat a tarsolyában?

Józan érveket, amelyek egyértelműen a magasabb kifizetések mellett szólnak. A csatlakozási tárgyalások folyamán nagy csatát vívtunk, míg Brüsszel megengedte, hogy a támogatást a nemzeti költségvetésből ki lehessen egészíteni. A mezőgazdaság szempontjából nagy kár lenne, ha nem élnénk ezzel a nehezen kiharcolt lehetőséggel. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?