Ketten voltak a feljelentők

Nyitra. Az eddigi hivatalos információkkal ellentétben nemcsak egy, hanem kettő lakossági feljelentés érkezett Malina Hedvig ellen – az első október elején az ügyészségre, a másik november elején a rendőrségre. Az utóbbi szerzője az a Juraj Kubla, aki május 4-én véget vetett életének. A vágsellyei férfi információink szerint rokonságban állt az egyik neves nyitrai ügyvéddel, nem kizárt, hogy ő fogalmazta meg helyette a beadványt. Az ügyvédet tegnap többször is kerestük az irodájában, sikertelenül.

Az első feljelentést, amelyet a nyitrai ügyészségen is „jogi szempontból kvalifikáltnak” minősítettek, október 6-án adták fel, aláírója ügyészségi forrásunk szerint egy pozsonyi férfi, Peter Korček volt. Úgy tudjuk, ez a Korček azonos azzal a vállalkozóval, akinek a nevén nyolc kft. található a cégjegyzékben, de mindegyik cég telefonszáma titkos. Az egyik cégben, a TATRA-AEC Kft.-ben társtulajdonos Peter Gabura, a KDH parlamenti képviselője, akinek a tizenhárom képviselői asszisztense közül az egyiket szintén Peter Korčeknek hívják. Peter Gaburától szerettük volna megkérdezni, véletlen névazonosságról van-e szó, vagy valóban az asszisztense és vállalkozótársa fogalmazta a beadványt, de azt mondta, hívjuk később. Amikor húsz perc múlva próbálkoztunk, már kikapcsolta a mobilját és lapzártánkig nem volt elérhető. Peter Korček, a képviselői asszisztens kora délután még bejelentkezett azon a mobilszámon, amelyet a KDH irodájában kaptunk, de csak annyit tudtunk mondani neki, hogy a Malina Hedvig elleni feljelentés miatt hívjuk, és letette a telefont. Később már elérhetetlen volt. Korček egyébként 1998-ig, vagyis az Ivan Lexa éra alatt a titkosszolgálatnak (SIS) dolgozott.

Peter Gabura képviselői asszisztenseinek sorában másik érdekes személy is található: Zuzana Trnková, a főügyész, Dobroslav Trnka felesége. A főügyész már szeptemberben – miután a rendőrség azzal zárta le a Malina Hedviget ért támadás ügyében indított vizsgálatot, hogy a lány hazudott – kijelentette, a lányt a hatóság szándékos félrevezetése miatt bíróság elé kellene állítani. Néhány héten belül meg is érkezett az ügyészségre a lakossági feljelentés, amely alapján novemberben a rendőrség eljárást indított a hamis tanúzás ügyében. Gabura már régóta a figyelem középpontjában van az aszszisztensei és tanácsadói miatt – utóbbiak közé tartozik Peter Tóth egykori újságíró és a szlovák titkosszolgálat belső elhárításának volt igazgatója, valamint Igor Cibula, a titkosszolgálat volt tagja is.

A tudatos állampolgár beadványa

Az ügyészségre küldött beadvány megfogalmazója az alkotmányra és polgári jogaira hivatkozik. Azt írja, mint adófizető szlovák állampolgárt sértette meg őt Malina Hedvig, amikor azt állította, a rendőrség nem akarja objektív módon kivizsgálni az esetét. „Igaztalan állításaival egy nacionalista állam benyomását kelti, és ezzel felesleges feszültséget szít a szlovák és magyar polgárok között, ami veszélyes helyzetet teremt” – áll a feljelentésben.

A továbbiakban a szerző kifejti, hogy szerinte Malina Hedviget valaki irányította, keltsen olyan benyomást, mintha a tényeket a rendőrök manipulálnák, és ezzel közvetve arra is rávette, hogy hamisan vádolja meg a nyomozókat azzal, hogy a kihallgatás során nyomást gyakoroltak rá. „Cselekvése magán viseli a nemzetiségi ellentétek szításának jegyeit, felháborította Szlovákia lakosságának nagy részét, még azokat is, akik nem vallanak a magukénak szélsőséges és nacionalista nézeteket. Igazságtalanságnak érzik ezt és aggódnak, mert az egész esetet azért találták ki, hogy a szlovákoknak ártsanak, feszültséget és nemzetközi nyomást váltsanak ki” – fogalmazott az öntudatos állampolgár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?