Kertész-mű ajándékba iskolásoknak

Stockholm. „Auschwitz bizonyos értelemben felfüggesztette az irodalmat, Auschwitzról csak fekete regényt lehet írni, folytatásos ponyvaregényt, amely Auschwitzben kezdődik és mind a mai napig tart” – mondta az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre a Svéd Akadémián szombaton tartott előadásában.

Stockholm. „Auschwitz bizonyos értelemben felfüggesztette az irodalmat, Auschwitzról csak fekete regényt lehet írni, folytatásos ponyvaregényt, amely Auschwitzben kezdődik és mind a mai napig tart” – mondta az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre a Svéd Akadémián szombaton tartott előadásában.

Az írónak holnap adják át a Nobel-díjat. Kertész Imrének már november közepén el kellett juttatnia beszédét a díj odaítéléséről döntő intézménynek, a szöveget a Nobel Alapítvány szigorú előírásai szerint azonban az előadásig nem hozták nyilvánosságra. A stockholmi óvárosban, a Gamla Stanban található akadémia nagytermében mintegy 450 vendég hallgatta meg Kertész Imrét; az előadás előtt magyar, svéd, angol, német és francia nyelvű szövegváltozatokat osztottak ki. „Auschwitz óta semmi sem történt, ami Auschwitzot megcáfolta volna. A holokauszt az én írásaimban sosem tudott múlt időben megjelenni” – fogalmazott Kertész Imre.

Valamennyi végzős svéd gimnazista ingyen megkapja az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre főművének, a Sorstalanságnak egy példányát a Norsteds Kiadótól. A középiskolásoknak a Nobel-díj története során először ajándékoznak könyvet egy Nobel-díjas írótól. Gunilla Lundgren író fantasztikus dolognak nevezte, hogy a diákok ingyen hozzájutnak egy ilyen fontos könyvhöz. „A fiúnak túl kellett élnie a koncentrációs tábort, és Kertész Imre briliáns módon ábrázolja azt, hogyan válik számára egyre nehezebbé ez a túlélés” – méltatta röviden a könyvet Lundgren.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?