Keddtől már komolyan

Pozsony. Holnap a képviselők másodszor ülnek a parlamenti padsorokba, és bár a második ülés valószínűleg nem lesz hosszú, megindul a komoly parlamenti munka, ugyanis még aznap megkezdődik a harmadik ülés is.

A honatyák először megszavazzák, hogy a kormányban funkciót betöltők helyére pótképviselők ülhessenek. A kormánypártiak bíznak benne, nem ismétlődik meg a négy évvel ezelőtti patthelyzet, amikor az ellenzék obstrukcióval hátráltatta a pótképviselők eskütételét. Pavol Hrušovský házelnök a biztonság kedvéért minden lehetőségre felkészült. A házelnök furcsa megoldás mellett döntött: a második tanácskozás csak a képviselőcserékről szól. Hrušovský elismerte, szokatlan, hogy a pótképviselők kérdését, a kormányprogramot és az előterjesztett törvénytervezeteket nem egyetlen ülés keretében tárgyalják meg, és hogy a második után azonnal következik a harmadik, de a kereszténydemokrata politikus szerint az ülés ilyen megbontása kulturáltabb kapcsolatot eredményez az ellenzékkel, mert lehetőségük nyílik anélkül megszavazni a pótképviselők eskütételét, hogy támogatniuk kellene a költségvetéssel összefüggő 22 törvény sürgősségi eljárással való tárgyalását. A képviselőcsere után – még a második ülésen – a Ház megszavazza a külügyi bizottság javaslatát is, azaz hogy kik képviseljék Szlovákiát az egyes küldöttségekben. Ezután berekesztik az ülést, majd Hrušovský azonnal megnyitja a harmadikat, melyen Mikuláš Dzurinda miniszterelnök előterjeszti az új kormány programnyilatkozatát, és megkéri a jelenlevőket: szavazzanak bizalmat a kabinetnek. A tanácskozást rövid időre megszakítják: a bizottságok megvitatják azokat a törvénytervezeteket, melyekkel a kormány szerint sürgősségi eljárás keretében kellene foglalkozni. A honatyák szerdán reggel első olvasatban tárgyalják a 22 jogszabály módosító tervezetét, majd ismét megszakítják az ülést. Ezúttal azért, hogy a bizottságok az említett törvényeken kívül a kormányprogramról is tárgyaljanak.

A honatyák november 12-én, azaz jövő kedden kezdenek vitázni a kormányprogramról és arról, bizalmat szavazzanak-e a kabinetnek. Legalább 76 voksra van szükség, a kormánypártoknak 78 szavazatuk van. (s, t, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?