Karlín képviselő épületes botránya

Pozsony. Ötszázezer korona csúszópénzt vett át kedden Gabriel Karlin (HZDS), parlamenti képviselő annak fejében, hogy előnyben részesít egy vállalkozót a besztercebányai megyei önkormányzat által meghirdetett közbeszerzési pályázaton.

A rendőrség a pénz átvételekor tartóztatta le a HZDS besztercebányai irodájában, a megyei önkormányzati hivatal vezetőjével, Milan Mrázzal együtt. A beruházás összértéke 17 millió korona, értesüléseink szerint egy tornaterem felépítéséről volt szó. „Mráz ellen eljárást indult, Gabriel K.-t egyelőre védi képviselői immunitása – mondta tegnap Vladimír Palko belügyminiszter. – A rendelkezésre álló tények alapján csúszópénzt követeltek egy vállalkozótól annak fejében, hogy megkapja a megyei megrendelést egy építkezés kivitelezésére. 500 ezer koronát vettek át, a követelt összeg azonban több mint egymillió volt. Az akciót több hónapon át készítette elő a rendőrség, közreműködött egyik különleges ügynöke is, de a kenőpénz átadását nem ő, hanem a letartóztatottak kezdeményezték.” A rendőrök közvetlenül az átadás után léptek a helyiségbe, megakadályozva, hogy Gabriel Karlin elhagyja az irodát. Az aktatáskájában megtalálták az 500 ezer koronát tartalmazó borítékot. „A rendőrség egyre több korrupciós esetet leplez le közvetlenül a pénz átadásakor – állítja Palko. – Jelentős sikert, áttörést a korrupció elleni harcban csak akkor lehet elérni, ha a lakosság is segít. Kérünk mindenkit, jelentse, ha csúszópénzt kérnek tőle, tekintet nélkül arra, hogy ötezer, ötvenezer vagy ötmillió koronáról van szó.” A rendőrség fokozottabban figyeli azokat a hivatalokat, ahol nagy lehet a kísértés. Karlint a bíróság akár 8 év letöltendő börtönbüntetésre is ítélheti. Hamerlik Richárd (MKP), a megyei önkormányzat képviselője lapunknak elmondta, kezdeményezni fogja Milan Mráz leváltását. Erről a kinevező, a megyei önkormányzat elnöke, Milan Marčok dönthet. (lpj)

Gabriel Karlin névjegye

Eredeti foglalkozása szerint állatorvos, de legalább öt területen, köztük az építkezési iparban is vállalkozik. Nagykürtösi lakos, az 1998-as választásokon is indult, akkor csak a 150. helyen szerepelt a HZDS listáján. Ennek ellenére képviselő lett, pártja őt nevezte az időközben elhunyt Dušan Slobodník helyére. A 2002-es választásokon a HZDS listáján az utolsó bejutó, 36. helyen szerepelt. A parlament mezőgazdasági bizottságának tagja. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?