Pozsony. Idén várhatóan 5 százalékkal emelkednek majd a nyugdíjak július elsejei hatállyal, ekkora emelést tud ugyanis biztosítani a Szociális Biztosító az idei költségvetéséből. Az intézmény igazgatótanácsának mai ülésén elfogadták a 2003-as év költségvetését.
Júliustól 5% körüli nyugdíjemelés
A tervezett nyugdíjemelés Peter Gajdoš, a szakszervezetek által delegált tanácstag szerint alacsony. Ľudovít Kaník szociális miniszter ugyan egyetértett vele, viszont szerinte nincs pénz nagyobb emelésre. A tavalyi évet 700 millió plusszal zárta a biztosító, a bevételi oldalt jelentősen növelte a vasúttársaságnak az utolsó pillanatban, december 31-én megérkezett befizetése. A nyugdíjak emelését azonban a betegbiztosítási alapból kellett fedezni, várhatóan idén is így lesz, mivel a nyugdíjalapba már évek óta kevesebb pénz folyik be, mint amit ki kell fizetni.
Az alap tavalyi hiánya majdnem négymilliárd korona volt, ez a népesség öregedésével tovább nő majd. Kaník szerint ez az egyik legfontosabb oka a nyugdíjreform megvalósításának, mely várhatóan 2004. január 1.-jén indul majd. (lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.