Isztambul/Párizs/London. Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) törökországi képviseletének jelentése szerint hétfőn tanítottak ismét az iraki háború kitörése óta Észak-Irak iskoláiban. A kurd oktatási minisztérium rendelte el mintegy 4000 elemi és több száz középiskola megnyitását.
Irakba visszatér a normális élet
170 EZER MŰKINCS PUSZTULT EL
Az UNESCO szakértőket küld Irakba, hogy felmérjék: milyen károkat okoztak a fosztogatások az ország felbecsülhetetlen értékű műkincseiben. Macuura Koicsiro, az ENSZ tudományos és kulturális szervezetének főigazgatója bejelentette: az UNESCO stábja megvizsgálja a múzeumok és a történelmi emlékhelyek állapotát. A Szaddám-rezsim múlt heti bukása után szinte teljesen kifosztották a világörökség részét képező ókori műkincsekkel teli bagdadi Nemzeti Múzeumot. Fosztogattak Moszul múzeumában is, és felgyújtották Bagdad iszlám könyvtárát. Az iraki nemzeti könyvtár 1961-ben épült, rengeteg archív anyagot és számos, az arab nyelvterületen páratlan ritkaságnak számító könyvet őriztek benne, köztük a Korán egyik legősibb példányát. Előzetes becslések szerint a tűzben csaknem egymillió könyv enyészett el. Macu-ura felszólította az amerikai és brit erőket, hogy tegyenek lépéseket Irak számos régészeti lelőhelyének és kulturális intézményének megvédésére. A főigazgató egyben felhívást intézett az Irakkal határos országokhoz, hogy akadályozzák meg az elrabolt régiségek értékesítését. Ugyancsak régészek és restaurátorok küldését helyezte kilátásba az iraki műkincsek és műemlékek megvédésére a londoni British Museum. Neil MacGregor, a múzeum igazgatója katasztrófának minősítette a fosztogatásokat, és reményét fejezte ki, hogy a brit kormány, valamint a nemzetek közössége gyorsan reagál, megfelelő intézkedésekkel megakadályozva a további károkat. Irakon kívül a British Museum rendelkezik a legnagyobb mezopotámiai gyűjteménynyel. A The Times szerint csaknem 170 ezer műkincs esett áldozatul a múzeumban végzett fosztogatásoknak és pusztításnak. Tegnap Dohában, az amerikai középső parancsnokság sajtótájékoztatóján Vincent Brooks dandártábornok azzal indokolta a bagdadi múzeum őrzésének elhanyagolását, hogy az amerikai katonákat túlságosan elfoglalták a harcok. Szerinte senki sem feltételezte volna, hogy Irak kincseit Irak népe fosztogatja. Donny George múzeumigazgató viszont azt mondta a CNN-nek, hogy az amerikai katonák hanyagsága miatt tértek vissza a fosztogatók újra meg újra a múzeumba.
A kulturális örökség megóvásán munkálkodó holland NedArt alapítvány figyelmeztette az ország régiség- és műkereskedőit, hogy ne vásároljanak olyan tárgyakat, amelyeket a bagdadi Nemzeti Múzeumból loptak el. Antoon Ott, az alapítvány elnöke elmondta, hogy az ellopott tárgyak egy részét egyértelműen eladásra szánják a rablók. Japánt is nyugtalansággal tölti el az a lehetőség, hogy az Irakban ellopott műkincseket a szigetországba csempészik be, az effajta szállítmányokat ugyanis a jelenleg érvényben lévő szabályok szerint csak az érintett ország, adott esetben az iraki kormányzat felkérésére tilthatják le.
A zsoldot követelték a hadiözvegytől
A brit védelmi minisztérium hivatalosan is elnézést kért attól a brit hadiözvegytől, akitől a tárca egy túlbuzgó bürokratája levélben követelte vissza Irakban elhunyt férje fizetésének egy részét. Lianne Seymour férje, Ian Seymour a háború elején Kuvaitban lezuhant amerikai helikopteren vesztette életét. Mrs. Seymournak a levél szerint a március 22-ei haláleset pillanatától a hónap végéig eltelt kilenc nap időarányos bérhányadát kellett volna visszafizetnie, sőt arra is kötelezték, hogy záros határidőn belül költözzön ki a hadsereg szolgálati lakásából. Az eset akkora botrányt kavart Nagy-Britanniában, hogy a miniszterelnöknek is foglalkoznia kellett vele. Tony Blair az alsóházban közölte, hogy Lianne Seymournak természetesen nem kell semmit visszafizetnie, és maradhat a lakásban. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.