Ipolyság/Kassa. Nagy volt a sürgés-forgás tegnap reggel Ipolyságon az Ipoly Unió irodájában. Wollent József, a szervezet elnöke éppen a hontteszériekkel és a hontnémetiekkel tárgyalt a mai tiltakozó gyűlés ügyében.
Ipolyságon a szárnyvonalakért
A közlekedési miniszter tiltakozik a vasutas-szakszervezet vezetőinek kijelentései miatt, azt állítva, hogy a pozsonyi tiltakozó nagygyűlésen ferdítésekkel és hazugságokkal vezették félre a nyilvánosságot. Pavol Prokopovič tagadja, hogy nem fogadta volna a sztrájkbizottság képviselőit, nem tud róla, hogy hivatalosan találkozót kértek volna tőle. „Naponta érkeznek a minisztériumba petíciók, tiltakozó levelek a helyi és megyei önkormányzatoktól, ám megoldási javaslattal eddig csupán egyetlen ember, Ľubo Roman pozsonyi megyei elnök állt elő. Több együttműködést várok az érdekeltektől” – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Pavol Prokopovič. A január 29-ére tervezett vasutassztrájk meghirdetésének módját a miniszter törvényellenesnek tartja; az akció előkészületei szerinte nincsenek összhangban a vasút kollektív szerződésében foglaltakkal. Egy 24 órás sztrájk 50 millió koronájába kerülne a vállalatnak, ezt a veszteséget pedig pótolni kell, valószínűleg elbocsátások árán, így a szakszervezet fegyvere visszafelé sülhet el. „Fenyegetéssel és ultimátumokkal nem lehet előre jutni, márpedig a sztrájkbizottság semmilyen javaslattal nem állt elő” – állítja a miniszter, aki szerint a vasúttársaság 43 ezer alkalmazottjából 15 ezer fő felesleges, az adminisztratív dolgozók számát például 30 százalékkal kellene csökkenteni. A közeljövőben egyenként átvizsgálják az előző vezetőség által kötött szerződéseket is, mivel gyaníthatóan sok közöttük az előnytelen adásvétel. További információk a 4. oldalon. (buch, juk)
Pavol Prokopovič miniszter adatai
Kassa. „A vasút 47,8 milliárd koronás adósságot halmozott fel, és mára odáig fajult a helyzet, hogy a hitelező bankok bizalma forog kockán” – indokolta a közlekedési miniszter a tervezett lépéseket. A társaság radikális átszervezés előtt áll, 2003-ra az eddigi támogatás háromszorosát kapja az államtól, ám további hiteleket nem vehet fel, új szerelvényeket nem vásárolhat, csökkentenie kell az alkalmazottak számát, a ráfizetéses járatokat pedig törölnie kell a menetrendből. Pavol Prokopovič számokkal is szolgált a 25 kérdéses szárnyvonallal kapcsolatban. Eszerint a Rozsnyó–Dobsina vonalon például minden egyes korona haszon mellett 26 koronás veszteség termelődik, a Losonc–Kalonda vonal vesztesége pedig 7,50 egy korona haszonnal szemben. (J. K.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.