Athén. Egész Görögországot lázban tartotta tegnap az idegfeszítő athéni túszdráma. Kosztasz Karamanlisz kormányfő a túszejtés miatt ma reggelre halasztotta tegnap délutánra tervezett brüsszeli útját.
Idegfeszítő túszdráma egy athéni buszon
Kora este több szakaszban kilenc túszt engedett szabadon az a két fegyveres személy, aki tegnap reggel hatalmába kerített egy görög távolsági buszt Athén határában. Hét túszt már a délelőtti órákban szabadon bocsátottak az emberrablók.
Huszonhat személy volt a járművön a túszejtés pillanatában: a sofőr, a kalauz és 24 utas. Az első pillanatokban a buszvezetőnek, a kalauznak és egy utasnak sikerült elmenekülnie. Estére tehát hét túsz maradt. A támadók egymillió eurót követeltek. A buszon tartózkodó egyik utas mobiltelefonon elmondta az állami televíziónak, hogy hajlandóak elengedni a nőket, ha kapnak cserébe egy sofőrt, aki a repülőtérre vezeti a buszt. A reptéren hajlandók lennének visszaadni a többi túsz szabadságát is, ha a hatóságok hagynák, hogy repülővel Oroszországba utazhassanak. Hivatalosan nem erősítették meg ezt. Egy név nélkül nyilatkozó rendőrtiszt közölte: a görög hatóságok azt feltételezik, hogy a túszejtők albánok, és kizárják azokat a korábban említett feltevéseket, amelyek szerint oroszokról van szó.
A környéken szinte háborús állapotok uralkodtak. Több száz rendőr, álcázott mesterlövész és a különleges erők számos tagja állt készenlétben a jármű körül. A buszon tartózkodó egyik túsz azt közölte, hogy pokolgép is van a fegyvereseknél. Este felrobbantásával fenyegetőztek a támadók, ha nem teljesítik követeléseiket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.