Hét magyar jutott be az első tíz közé

Pozsony. Jó helyen végeztek a Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselői a nonprofit szervezetek értékelésében.
Bárdos Gyula, Köteles László és Sárközy Klára azonos aránnyal végzett az élen, de az első tíz képviselő között még négy másik magyar honatya is található.

Pozsony. Jó helyen végeztek a Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselői a nonprofit szervezetek értékelésében.

Bárdos Gyula, Köteles László és Sárközy Klára azonos aránnyal végzett az élen, de az első tíz képviselő között még négy másik magyar honatya is található. Az MKP valamennyi képviselője bekerült az első 50 közé, az utolsó helyen Duray Miklós szerepel. A civil szervezetek képviselői által kiválasztott negyvennyolc szavazás alkalmával 26 esetben az „elvárásoknak” megfelelően nyomta meg a gombot, s ezzel a negyvenhetedik helyre került. „Az értékelt szavazások listáját 44, pártoktól független, a társadalom különböző területén dolgozó személyiség állította össze, ezért megtalálhatók közöttük természetvédelmi, kisebbségvédelmi, gazdasági és korrupcióellenes törvénytervezetről tartott voksolások eredményei is” – mondta Marcel Zajac, a projektumot megvalósító ETP alapítvány képviselője. A kiválasztás során figyelembe vették, hogy a törvényjavaslat könnyítse a lakosság hozzáférését a közérdekű információkhoz, növelje a közvélemény szerepét a döntéshozatali folyamatokban, és azt, hogy mennyire felelt meg a törvény elfogadott változata a harmadik szektor ajánlásainak. Az utolsó helyen a legtöbb fekete pontot kapva Ján Slota, a Valódi Szlovák Nemzeti Párt elnöke végzett, aki szavazáskor egyetlenegyszer sem úgy voksolt, ahogyan a civil szervezetek helyesnek tekintették volna. A legtöbb ellenzéki képviselő Slotához hasonlóan szavazott, a legmagasabb pozíciót Diana Dubovská – aki májusban lépett át a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomba – érte el, a 83. helyen végzett; Robert Fico (Smer) a 100. helyet foglalta el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?