Pozsony. Három párt: az SDKÚ, az MKP és az ANO elutasítja, hogy bizonyos állami vállalatokbeli funkciókba politikai szempontok alapján ültessenek embereket.
Három párt egy ellen
Bár a KDH az ezzel ellentétes véleményével a koalíciós tanács tegnapi ülésén magára maradt, a kormánykoalíció nem esett szét, és a koalíció tovább működik. Mikuláš Dzurinda kormányfő, az SDKÚ elnöke szerint a legjobb családban is előfordul, hogy bizonyos dolgokról eltérő vélemény alakul ki. „Mindent tisztáztunk, és a nézeteltérések nem akadályoznak minket a további együttműködésben” – mondta Dzurinda, majd többször hangsúlyozta: az egyes tárcákért a miniszterek vállalják a felelősséget. Lapunk érdeklődésére Bugár Béla, az MKP elnöke megerősítette, a partnerek jóban váltak el egymástól. Dzurinda nem merte egyértelműen állítani, hogy megújult a bizalom a pártok között, ugyanakkor leszögezte: az együttműködés megújulását jelzi, hogy sikerült végre megegyezni a kerületi és járási elöljárói posztok szétosztásában. Eszerint az SDKÚ 3, az MKP 2, a KDH 2, az ANO pedig 1 kerületi elöljárót javasolhat. Az MKP elégedett: a Nyitrai és Nagyszombati kerület, valamint 16 járási hivatal – Dunaszerdahely, Galánta, Komárom, Nagykürtös, Érsekújvár, Rozsnyó, Szenc, Pozsony III, Léva, Vágsellye, Losonc, Nagyrőce, Rimaszombat, Nagymihály, Tőketerebes, Kassa-környék – élére javasolhat személyeket. „Kemény harcok árán, de elértük, amit akartunk. Ott, ahol a párt megnyerte a választásokat, javasolhatunk elöljárót” – tette hozzá az Új Szónak az MKP elnöke.
A koalíciós tanács abban is megállapodott, hogy a miniszterelnök a mai kormányülésen megbízza az egészségügyi, szociálisügyi és pénzügyminisztert, hogy próbálják orvosolni a közalkalmazotti törvény módosító tervezetének elvetésével keletkezett 3 milliárdos költségvetési kiesést. Szóba került az uniós csatlakozásról szóló népszavazás időpontja is; a partnerek kétnapos referendumot javasolnak, az időpont május 16–17-e lehetne. (sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.