Hány munkanélküli is van az országban?

Pozsony. A központi szociális hivatal adatai szerint a munkanélküliség augusztusban 13,24 százalékra csökkent. Az előző év azonos időszakához képest több mint egy százalékkal, a júliusi adatokhoz viszonyítva pedig közel fél százalékkal volt kevesebb a munkanélküli. Viszont a Statisztikai Hivatal augusztusban 18,5 százalékos munkanélküliségről számolt be.

A szociális hivatal adatai szerint 346 ezer ember tudott volna azonnal munkába állni, és összesen 381 ezren voltak munka nélkül. A különbség abból adódik, hogy egyes munkanélküliek átképzésen vesznek részt, vagy éppen betegek.

Ezzel szemben a Statisztikai Hivatal (SH) augusztus végi adatai alapján csaknem százezerrel több munkanélküli van. „Az év második negyedévében számuk majdnem elérte a 490 ezer főt, azaz a lakosság több mint 18,5 százalékának nem volt munkája” – állítja Peter Mach, az SH igazgatója. A felmérés szerint ennél kevesebben, „mindössze” 460 ezren tartották magukat munkanélkülinek.

A szociális, munka- és családügyi minisztérium a két intézmény adatai közt mutatkozó eltérést a kimutatások eltérő módszertanával magyarázza, azaz szó sincs arról, hogy hirtelen csökkent a munkanélküliek száma. Míg a statisztikai hivatal becslést végez a rendelkezésére álló adatok alapján, a szociális hivatal a nyilvántartásában szereplő munkanélküliek pontos számát adja meg. Eltérést jelent az is, hogy melyik intézmény kit tekint munkanélkülinek.

„A statisztikai hivatal munkanélkülieknek tartja azokat a 15 évesnél idősebb személyeket, akik a felmérés idején teljesítik a következő feltételeket: nem volt fizetett munkájuk, az utóbbi 4 hétben megpróbáltak elhelyezkedni, vagy legkésőbb három hónapon belül munkába állnak – tájékoztatta lapunkat Martin Danko, a szociális minisztérium szóvivője. – Ez alapján munkanélkülinek számít az a nyugdíjas is, aki mellékállást keres, vagy az a diák, aki tanulmányainak végzése mellett szeretne dolgozni, valamint az a gyesen lévő anya, aki nemsokára munkába szeretne állni, sőt a feketén dolgozó is, akit töröltek a munkanélküliek jegyzékéből, mert nem volt hajlandó kéthetente jelentkezni, viszont a statisztikai hivatal felmérése során munkanélkülinek vallotta magát.”

Danko szerint azért sem szabad összehasonlítani a kétféle felmérést, mert azok nem azonos időszak munkanélküliségét tükrözik. „Ha a májusi adatokat hasonlítjuk össze, akkor az eltérés mintegy 50 ezer fő, ami nem sokkal nagyobb, mint a felmérések szokásos hibahatára” – állítja a szóvivő.

A központi szociális hivatal májusban 410 ezer munkanélkülit tartott nyilván, ebből 378 ezer volt azok száma, akik rögtön munkába tudtak volna állni. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?