Besztercebánya/Újtátrafüred/Nagyrőce.
Ha nem jár majd vonat, ellopják a síneket is
Aláírásgyűjtés a „Csángó”-ban
A Vágsellye–Negyed közt közlekedő, megszűnésre ítélt „Csángójáraton” év elejétől gyűjtötték az aláírásokat a vonal megmentéséért, az íveket minden utas aláírta. A peredi Varga Aladár is a motorvonattal jár sellyei munkahelyére. „Sokan dolgoznak Pozsonyban, a hajnali hármas vonattal mennek Vágsellyéig. Ilyen korán nem járnak buszok, öt körül indul az első. Ez 20-30 embert érint. A hatos vonaton 50-60 ember utazik rendszeresen. Ha ezt busszal akarják helyettesíteni, legalább kettőt kell indítani. A buszközlekedési vállalat viszont azt mondja, öregek a buszok és kevés van belőlük.” Varga Aladár szerint sem az önkormányzatok, sem az MKP nem tett eleget a vonalak megmentéséért. „Úgy tudom az EU-csatlakozás egyik követelménye az infrastruktúra javítása. Nem megszüntetni kellene a vonalat, hanem a Negyed és Gúta közötti szakaszt kellene megépíteni” – véli. Egy biztos, a vonal megszűnése nagyon sok embernek okoz gondot. Jancsó Istvántól, Negyed polgármesterétől megtudtuk, a vonalon fekvő öt község polgármesterei hétfőn a Nyitra megyei önkormányzat elé terjesztik javaslataikat. (gl)
Iskolabuszt sikerült biztosítani
Kalonda keresi a megoldást, hogyan juthatnának el a falubeli gyerekek az iskolákba. A faluból reggelente több mint 60 felnőtt és gyerek indul a tíz kilométerre levő Losoncra és tovább, iskolába, munkahelyre. Gyenes József polgármester az Autóbusz-közlekedési Vállalat losonci igazgatójával keres pótmegoldást. „A kora reggeli személyvonatot nem tudtuk busszal helyettesíteni, de úgy tűnik, az iskolásoknak sikerül külön buszt indítani, hála a vállalat igazgatójának, Miroslav Morháčnak. Az iskolások délutáni hazaszállítása is megoldódott, de a többieknek nagyon fog hiányozni a motoros vonat” – mondta. A reggeli műszakra járóknak más megoldást kell találniuk. „Egy autóval jár majd három-négy ember Losoncra, de a költségek így is megugranak” – mondta egy hölgy. „Még mindig nem tudom, hogy jut el a fiam a bozitai szaktanintézetbe, eddig is kétszer kellett átszállnia. Reggel valószínűleg elkésik, és ha délután el kell kéredzkednie az utolsó óra feléről. Ha ezt nem engedélyezi az iskola, marad a kollégium, ami felborítja a családi költségvetést”– panaszolta egy háromgyermekes anyuka. (szasz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.